KezdőlapCímlapKeményen egymásnak esett Tóth Gabi és Majka a Sztárban Sztár leszek! zsűrijében

Keményen egymásnak esett Tóth Gabi és Majka a Sztárban Sztár leszek! zsűrijében

Még csak három adás ment le a Sztárban Sztár leszek!-ből, de máris elérkeztünk az első nagyobb balhéhoz.

Szombat este a már megszokott módon ismét képernyőre került a TV2 szerepbebújós tehetségkutatója, mely néha szereti a figyelmet a versenyzőkről inkább a mesterek konfliktusaira fordítani, a legutóbbi adás egyik legmeghatározóbb pillanata ugyanis Tóth Gabi és Majka veszekedése volt. 

A rapper azt elégelte meg, hogy Gabi senkinek sem ad át versenyzőket, ha neki megtetszik valaki, azt mindenképp magának akarja, nem hajlandó kompromisszumot kötni. Az énekesnő ezzel nem tudott mit kezdeni, olyan rosszul estek neki Majka szavai, hogy közölte vele, most inkább nem is akar vele beszélni, majd fogta magát, felállt a zsűriasztal mögül és kivonult a stúdióból.

Pápai Joci mindössze annyival kommentálta a szituációt, hogy ha ezt így folytatják, ez egy k.rva hosszú forgatás lesz.

Az est megmentője végül Köllő Babett volt, aki saját magát feláldozva szaladt Tóth Gabi után, az igazi balhé azonban csak ekkor kezdődött, visszatérése után ugyanis már az énekesnő sem fogta vissza magát.

Most az, hogy a versenyzők hozzám akarnak jönni… Mit csináljak, ha ő úgy érzi, hogy tőlem tud tanulni?! És rohadtul rosszul esik az, hogy beleakartok rángatni engem egy olyan helyzetbe, mintha én egy erőszakos picsa lennék, aki nem enged át versenyzőket másoknak, mert ez nem igaz. Ha ezt nem engeded el akkor pedig kimegyek a stúdióból, mert azt érzem, hogy ennek semmi értelme — mondta az énekesnő a könnyeivel küszködve Majkának. 

Indirekt/index.hu