KezdőlapCímlapJárai Máté elképesztő vallomása: férfiakkal is ágyba szokott bújni

Járai Máté elképesztő vallomása: férfiakkal is ágyba szokott bújni

Járai Máté nem titkolja tovább, férfiakkal is ágyba bújik. A színész a Life TV ma este 22 órakor adásba kerülő, Összezárva Hajdú Péterrel műsorának vendége volt, ahol kendőzetlen őszinteséggel beszélt szexuális kalandozásairól.

Kiderült például az is, hogy párját, Kírát egyáltalán nem zavarja, ha Mátét férfival látja együtt, inkább ő is beszáll az édes hármasba.

A Nyerő páros műsorában az egész ország előtt felvállalták, hogy nyitott házasságban élnek. A játék után azonban letörölték magukat az összes társkereső oldalról, ahol párban és külön-külön is regisztrálva voltak, és a szexuális felajánlásokra sem mondtak nemet.

– Olyan párokat kerestünk, akik csatlakoznak más párokhoz. Kíra nem keresett nőt, engem nagyon izgatott ebben az egészben az a fajta felfedezés, ami szexuálisan érdekes lehet, mennyire vagyok nyitott dolgokra. Kiderült, hogy igen, sokkal szélesebb vagy színesebb körben vagyok nyitott, mint ahogy ezt mások teszik – vezette fel, amire aztán kerek-perec kijelentette: ő biszexuális.

– Sokszor nem kerestem ezeket a lehetőségeket, hanem adódtak. Kírával felmentünk egy társkereső oldalra, ahol kiderült, nagyon szívesen csatlakozik egy fiú, aki nem csak a lány, a fiú örömére is tesz – árulta el, és egy történetet is megosztott, hogy egy hármas szex alkalmával, ahol két fiú és egy lány felállás volt, Kíra elvesztette az eszméletét, és az ágy mellett hagyott Káma szútrára hasalt rá. Tehát, mint azt el is mondta, a párját sosem zavarta, hogy Mátét a férfiak sem hagyják hidegen az ágyban.