A művésznő halálát még most sem tudták feldolgozni a szerettei.
Venczel Vera hazánk egyik legkiemelkedőbb színművésze volt. Páratlan, fél évszázadon át tartó pályafutása során nem „csak” a színházakban, de a filmek és a szinkron világában is olyan maradandót alkotott, hogy az ország egyik elsőszámú kedvencévé vált.
Kitartó munkáját a szakma is elismerte, és olyan kitüntetésekkel díjazták, mint a Jászai Mari-díj, az érdemes és kiváló művész elismerés vagy a Halhatatlanok Társulatának örökös tagsága.
Az ünnepelt színésznő 2021. október 22-én hunyta le örökre a szemeit. Elvesztése óriási fájdalmat okozott kollégáinak és rajongóinak egyaránt. A színésznőt máig nem temették el, amelynek okáról a Borsnak nyilatkozott nevelt lánya, Forgó Betti:
„Vera és apu minden részletet megbeszéltek a temetéssel kapcsolatban. Hamvasztás volt, és apukám hazavitte a hamvakat (…) A Vígszínházban egy fotó előtt leróhatták a tiszteletüket, akik el szerettek volna búcsúzni tőle, nyilvános temetés azonban nem lesz. Apám és Vera megvettek két, egymás mellett álló urnasírhelyet. Apukám azt mondta, esetleg tavasszal, szűk családi körben elbúcsúzunk majd Verától, de van egy olyan érzésem, hogy meg akarja várni, hogy ő is elmenjen. Hogy egyszerre kerüljenek a végső nyughelyükre. Így szerették egymást. Még a halál sem választhatja el őket egymástól”.
A jelenleg taxisként dolgozó nő édesapja, Czapp György ötven éven át volt Venczel Vera igazi társa, így nem meglepő, hogy szerelme elvesztése mindenkinél jobban megviselte. Azt, hogy milyen különleges kapcsolat volt közöttük jól mutatja, hogy a színésznő életének utolsó időszakában is mindent megtett érte, a végső pillanatig mellette volt.
„Az orvosok szerint legionárius betegség támadta meg a tüdejét, és mivel olyan kis törékeny testalkata volt, a szervezete nem tudott megbirkózni a baktériumokkal. Pedig az orvosok mindent megtettek érte. Kórházba került, ott kezelték, aztán hazavittük… Apám ott ült az ágya mellett és fogta a kezét. Vigyázta a szerelmét az utolsó leheletig. Szegény azóta sem önmaga” – emlékezett vissza Betti.
