KezdőlapCímlapHoppá: Párizsban jegyezték el VV Mercit

Hoppá: Párizsban jegyezték el VV Mercit

Az egykori villalakó ujjára Párizsban húzott gyűrűt élete szerelme.

VV Merci a Való Világ tizedik szériájában tűnt fel, ahol egészen a fináléig menetelt. A fiatal lány a realityt követően sem tűnt el, sőt, meglehetősen izgalmas életet élt. Igaz ez akkor is, ha sokan elítélték egy, a villabeli életet követő döntése miatt. Azok után ugyanis, hogy kezdetben rapkarrierrel próbálkozott, később azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy erotikus tartalmakat kezdett gyártani az internetre.

Mint kiderült, még ez sem állhatott a boldogsága útjába, Merci párja ugyanis teljes mértékben elfogadta szerelme döntését, ka apcsolatuk pedig olyan jól működik, hogy fel is tette a nagy kérdést, az egykori villalakó pedig igent mondott kedvesének.

A nagy eseményre Párizsban, az Eiffel-torony lábánál került sor. A lánykérést követő pillanatokat most bárki megtekintheti, Merci ugyanis a közösségi oldalán bepillantást engedett élete legboldogabb pillanataiba.

„Életem legjobb napja” – írta a fotóhoz angolul Merci.