KezdőlapCímlapHoppá: összemelegedtek az Exatlon versenyzői

Hoppá: összemelegedtek az Exatlon versenyzői

Bár a műsorban egymás ellen harcoltak, a való életben a jelek szerint nagyon is egymás oldalán állnak.

Már korábban is pletykálták, hogy az Exatlon Hungary előző szériájában a Kihívók szívtiprójaként megismert Kővári Viktor, illetve a Bajnokok karatés amazonja, Halász Vivien egy párt alkot, ám a Bors most újabb, igencsak gyanús jeleket fedezett fel a két fiatallal kapcsolatban.

Bár Vivien és Viktor a TV2 műsorában egymás ellen harcoltak, amint hazajöttek Dominikáról, itthon is tartották a kapcsolatot. És idővel egyre több olyan fotó került fel közösségi oldalaikra, amelyen mindketten rajta vannak és minden képen egymás mellett is állnak.

Augusztus végén például Viktor a csapattársaival Tiszafüreden járt az Eszterházy egyetem gólyatáborban, ahol a Bajnok csapatból egyedül Vivi jelent meg, s az ott készült csapatfotón is egymást ölelve állnak.

A napilap szerint pedig napok óta mindketten az olaszországi Velencéből jelentkeznek be, ráadásul ugyanazokról a helyszínekről. Mi ez, ha nem gyanús?