KezdőlapCímlapHoppá: Molnár Gusztáv feleségére újra rátalált a szerelem

Hoppá: Molnár Gusztáv feleségére újra rátalált a szerelem

Nehéz hónapokon van túl Fazekas Vivien.

A fiatal édesanya hónapokkal ezelőtt döntött úgy, hogy pontot tesz a Molnár Gusztávval kötött házassága végére, a színész alkoholproblémái ugyanis megkeserítették a közös életet. Vivien az utóbbi időben ismét nyitott a világ felé, sőt, a Blikknek megsúgta, hogy van egy férfi az életében, akivel az utóbbi időben közelebb kerültek egymáshoz.

– Bár eleinte teljesen elzárkóztam az ismerkedéstől, mert megviseltek az életemben történtek, nemrégiben mégis adtam egy esélyt, és bizalmat szavaztam valakinek. A kapcsolatunk még gyerekcipőben jár, ezért nem szeretnék bővebben nyilatkozni róla, de annyit elárulhatok, hogy igazi nőnek érzem magam, hasonlóan gondolkozunk, és bízom benne, hogy a későbbiekben együtt haladhatunk a közös célok felé – fogalmazott a Blikknek mosolyogva Vivien.

A kisgyermekes anyuka nem is tagadhatná a boldogságát, hiszen szinte kivirult az utóbbi időben, és ma már nem foglalkozik a múlttal, csakis előre tekint.

– Nem érzek bűntudatot azért, mert pontot tettem a házasságom végére. A végsőkig elmentem, hogy megmentsem a kapcsolatunkat, de hiába. Ha valaki nem akar gyógyulni, változni, azt én helyette nem tehetem meg – fogalmazott szomorúan. – A végén már éreztem, hogy ha nem fejezem be azt a kapcsolatot, fizikailag és lelkileg is belebetegszem. Én pedig elsősorban egy hétéves kisfiú édesanyja vagyok, az ő érdekeit tartottam szem előtt.

Vivienre még vár egy hivatalos procedúra, a válás. Lapunknak azonban elmondta, hogy az ügy – ha lassan is – halad.

– Szinte teljesen biztos, hogy még idén kimondja a bíróság a válásunkat, így hivatalosan is függetlenedem Gusztitól, a régi életemtől – fogalmazott a szépségiparban dolgozó Vivi, akinek – bár miután a színész által ismertté vált, sokan követik a közösségi oldalakon – esze ágában sincs feladni a civil foglalkozását.

– Az ismertségemet szeretném hasznos tevékenységekre fordítani. Hamarosan elindítom a Merj lépni! című projektemet, amelyben ismert emberekkel és szakemberekkel beszélgetek komoly élethelyzetekről. Szeretnék erőt adni azoknak a férfiaknak és nőknek, akik hasonló cipőben járnak, mint amelyben korábban én.

Indirekt/Blikk