2023.06.06
Norbert, Cintia
Kezdőlap Címlap Hoppá: Bochkor Gábort leveszik a képernyőről

Hoppá: Bochkor Gábort leveszik a képernyőről

Ahogy az iskolákban, úgy a televíziókban is általában új élet, új időszámítás kezdődik minden évben az őszi hónapokkal. Minden csatorna igyekszik erre az időszakra időzíteni a legnagyobb durranásait, avagy a régi, jól bevált, sikeres műsorainak új évadát.

Most a Blikk birtokába jutott egy információ, amely szerint szeptembertől nem lesz képernyőn a Bochkor Gábor nevével fémjelzett szórakoztató műsor: úgy tudjuk, a #Bochkor öt év után átmenetileg lekerül a képernyőről.

– Korábban ilyenkor már bőven szervezték a beszélgetős, több vendéget mozgató műsor forgatását, ám ősszel nem lesznek új adásai a #Bochkornak. Állítólag azért, mert az ATV szeretne jobban koncentrálni a politikai és közéleti műsorokra, illetve csökkenteni a szórakoztató tartalmakat – állította informátorunk, aki szerint az ismert embereket felvonultató talk-show több állandó szereplőjét is érzékenyen érintette, hogy ősszel kevesebb helyen szerepelhetnek.

Az ország egyik legismertebb rádiós műsorvezetője korábban többször is feltűnt a képernyőn, ám például a Csaó, Darwin! vagy a Buzera nem döntött nézettségi rekordokat, így hamar el is tűnt a televízióból, a #Bochkor azonban eddig kedvelt műsora volt a csatornának.

Az ATV a Blikknek megerősítette, hogy szeptembertől valóban nem lesznek új adásai Bochkor Gábor műsorának, de ez nem jelenti azt, hogy elváltak volna az útjaik. Ősztől egy új műsor érkezik abba az idősávba, ahol eddig a népszerű rádiós legenda talk-show-ja volt.

„Tekintettel arra, hogy csúcsnézettséget hoznak a hírműsoraink, hétköznap nem változtatunk a műsorstruktúránkon. Szeptembertől vasárnap esténként, a Heti Napló után, egy nagyszabású szórakoztató műsorral rukkolunk elő. Az új műsor szezonja után, januártól ismét új adásokkal tér vissza a #Bochkor” – kaptuk a választ a csatorna sajtóosztályától, ahonnan azt is megtudtuk, hogy már a szerződéskötésnél tartanak a felek az új évadra vonatkozóan.

Indirekt/Blikk