KezdőlapCímlapHenry Kettner: "Együtt bármire képesek vagyunk"

Henry Kettner: „Együtt bármire képesek vagyunk”

Az utolsó részéhez ért a Drágám, add az életed! című műsor: ma este kiderül, hogy ki lesz az abszolút győztes. Henry Kettner és barátnője, Rebeka a harmadik héten mutatkoztak be, ahol hatalmas hátrányból sikerült fordítaniuk és végül döntőbe jutottak. A műsor utolsó része előtt a tapasztalatairól beszélt a vlogger.

„Ez volt Rebeka első tévés szereplése és szerintem fantasztikusan helytállt. Egyből a mélyvízbe dobtam, de ez sem ijesztette meg. Nagyon más, amikor valaki kívülről nézi a műsort és amikor benne van, de Rebekát a közönség és a kamerák sem zavarták, éppen úgy viselkedett, ahogy én is ismerem, nagyon büszke vagyok rá” – kezdi Henry Kettner, aki azt is elárulta, mit visz magával a műsorból.

„Végig megvolt köztünk az összhang, tudtuk, hogy mi a másik erőssége és mi az, amiben annyira nem jó. Nem lehetett egymásra nézni, mégis éreztük, hogy mikor vállaljunk kockázatot. A műsor előtt, alatt és azóta is érezzük, hogy erős a kapcsolatunk és bármi jön, együtt mindenre képesek vagyunk. Most pedig már azt is tudom, hogy ha a későbbiekben szerepelnénk a tévében, nem kell izgulnom, mert Rebeka ebben is kiegészít.”

Henrynek és párjának életre szóló élmény volt a műsor, amiről évek múlva is tudnak majd sztorizgatni. „Mindegyik feladat emlékezetes volt, annyi közös élményt gyűjtöttünk, hogy bőven lesz mit mesélni még az unokáknak is. Egy éve vagyunk együtt, sok mindent átéltünk együtt, de ez a forgatás ott van a TOP 5-ben” – mondja a vlogger.