KezdőlapCímlapElképesztő: 40 év után találták meg az eltűnt lányt

Elképesztő: 40 év után találták meg az eltűnt lányt

Élve találták meg a több mint 40 évvel ezelőtt meggyilkolt és az erdőben kidobott texasi ifjú pár eltűnt lányát. Holly Marie Clouse még csak csecsemő volt, amikor a szülei, Harold Dean Clouse és Tina Gail Clouse 1980 végén eltűntek.

A 21 éves Haroldot és a 17 éves Tinát 1981. január 12-én találták meg holtan Houston egyik erdős területén. Személyazonosságuk azonban ismeretlen maradt egészen tavalyig, amikor a DNS összekötötte a házaspárt a Kentuckyban élő családtagokkal. A házaspár kislányát, Hollyt akkor nem találták meg a szülők maradványai között, így a nyomozók arra a következtetésre jutottak, hogy valahol még életben lehet.

A családtörténeti nyomozók most – hihetetlen módon – megtalálták Hollyt, aki egy 42 éves, ötgyermekes anyuka, és Oklahomában él.

A rendőrség kedden kereste fel Hollyt annak munkahelyén, ahol egy internetes családkereső segítségével megállapították, hogy bizony ő az az eltűnt lány, akit több mint negyven év után találtak meg – írja a DailyMail.

„Holly megtalálása az égiek születésnapi ajándéka, mivel Junior (Holly édesapja) születésnapján találtunk rá. Több mint 40 évig imádkoztam válaszokért, és az Úr kinyilatkoztatott valamennyit… megtaláltuk Hollyt” – nyilatkozta a megkerült lány nagymamája, Donna Casasanta.

Clouse-ék holttestét még 2011 júliusában exhumálták, hogy DNS-mintát vehessenek tőlük. Az ügyben 2021-ben jött a nagy áttörés, amikor néhány szakértő a minták segítségével megtalálta a meggyilkolt pár családját, akiktől megtudták azok személyazonosságát. A család hívta fel a figyelmet az eltűnt csecsemőre, aki után azonnal nyomozni kezdtek. Végül eljutottak a mára 42 esztendős Hollyhoz, akit ugyanezzel a módszerrel azonosítottak, mint a meggyilkolt pár eltűnt gyermekét.