KezdőlapCímlapGyász: elhunyt a 80-as évek legendás zenésze

Gyász: elhunyt a 80-as évek legendás zenésze

Egykori zenésztársa szerint egy igazán tehetséges és mély érzésű embert vesztett el a világ.

61 éves korában elhunyt Steve Bronski, a Bronski Beat nevű popcsapat alapítója és billentyűse, írja a BBC. A Steve Forrest néven született Bronski 1983-ban Larry Steinbachekkel és az énekes Jimmy Sommerville-lel alapította meg a Bronski Beatet, ami a nyolcvanas évek közepének egyik legfontosabb zenekara volt a nemzetközi elektronikus zenei/szintipop színtéren.

Az alapító trió mindössze egy közös albumot készített, a The Age of Consentet, amelyen olyan nagy slágerek szerepeltek, mint a Smalltown Boy, a Why?, a Heatwave, a Junk vagy a két feldolgozás, a dzsessz sztenderdként ismert It Ain’t Necessarily So, illetve Donna Summer I Feel Love című dala.

A Bronski Beat a melegek jogainak egyik első szószólója volt a popzenében. A Smalltown Boy arról szól, milyen gyötrelmes melegként felnőni Angliában, a The Age of Consent lemezcím pedig a beleegyezési korhatárra utal a büntetőjogban, ami után az egyén jogot formál arra, hogy szabad döntés alapján azonos neműekkel szexuális kapcsolatot létesítsen.

Zenésztársa haláláról Jimmy Somerville azt írta, nagyon szomorú, mert egy igazán tehetséges embert vesztett el a világ és Steve Bronskival öröm volt együtt dolgozni, a közös munkáik pedig emberek millióit érintették meg.

Indirekt/Blikk