KezdőlapCímlapGratulálunk: Balázsovits Lajos lett a Nemzet Színésze

Gratulálunk: Balázsovits Lajos lett a Nemzet Színésze

Évek óta visszavonult a színházi világból Balázsovits Lajos, nem is számított már semmilyen elismerésre és kitüntetésre.

Éppen ezért amikor a Nemzet Színház igazgatója telefonon el szerette volna neki mondani a hírt, hogy a nemrég elhunyt Haumann Péter helyére őt választották meg a Nemzet Színészének, a Balázs Béla-díjas magyar színész, színházi rendező és színigazgató nem is vette fel a telefont.

– Jó ideje visszavonultam már és nem is gondoltam arra, hogy még eszébe jutok valakinek, még kaphatok bármilyen díjat. Be kell vallanom, nagyon meg vagyok hatódva, alig tudom elmondani, mennyire örülök – árulta el a Blikk kérdésére Balázsovits.

– Nagy szerencséje van ám, hogy elért, mert csak a barátoknak, családtagoknak szoktam felvenni. Vidnyánszky Attilát sem vettem fel elsőre, de most sejtettem, hogy esetleg a Nemzet Színésze elismerés miatt keres valaki, ezért tudunk most beszélni – nevetett a színművész, aki végül a szintén a Nemzet Színésze díjazott Almási Éva segítségével tudta meg a hírt. A színésznő ugyanis a színművész felesége, ő jelezte Balázsovitsnak, hogy fontos ügyben keresik.

A színész a Blikknek azt is elmesélte, hogyan telnek a mindennapjai.

– Nekem már teljesen nyugalomban telnek a napok, élem a nyugdíjas életet. Nagyon szeretem a természetet, régen sokat jártam az erdőket, mezőket, de sajnos mostanában betegeskedem, van egy krónikus betegségem, amelyet úgy hívnak, hogy COPD. Ez egy tüdőbetegség, ezt tette negyven év dohányzás. Szerencsére azonban most már jobban vagyok, de nem járok el sehova – vallotta be a színész, akiről kollégája, a választásban is tevékenyen résztvevő Bodrogi Gyula csak elismerően tudott nyilatkozni.

Indirekt/Blikk