KezdőlapCímlapGarázdasággal gyanúsítják Opitz Barbi barátját

Garázdasággal gyanúsítják Opitz Barbi barátját

Opitz Barbi 19 éves barátja ügyében még mindig tart a nyomozás, most megszólalt a rendőrség azzal kapcsolatban, hogy mivel gyanúsítják a 19 éves Albertet.

Tavaly december 23-án bombaként robbant a hír, hogy az eltűnt Opitz Barbit kétségbeesetten keresi a családja. Az énekesnő szerettei azt állították, hogy a lány párja, Serleg Albert veszélyes, és gyilkossággal fenyegette meg az énekesnőt. Barbi előkerüléséről végül pár óra múlva a testvére adott hírt, ezzel megnyugtatva minden rajongót.

Mint kiderült, a pár korábban többször is hevesen vitatkozott egymással, a 19 éves fiút pedig nemsokra rá elő is állították a VII. Kerületi Rendőrkapitányságon. Albert letagadta a vádakat, majd kijelentette, hogy „van egy sz*rkavaró a családban”, aki nem más, mint a lány édesanyja, és úgy gondolja, az anyuka fordítja az egész családot ellene, miközben ő semmi rosszat nem tett.

Az ügyet azóta is jó néhány kérdőjel övezi, állítólag a göndör hajú előadót a barátai is figyelmeztették korábban, hogy nincsenek jó érzéseik Alberttel kapcsolatban, de Barbi nem hallgatott rájuk. Mostanra a fiatal lány már leszedte a szerelmes fotókat a közösségi oldaláról, így többen is arra következtettek, hogy szakíthatott a páros. A Ripost a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól a következő tájékoztatást kapta:

Tájékoztatjuk, hogy a nyomozás folyamatban van, egy férfit hallgattunk ki gyanúsítottként garázdaság vétség gyanúja miatt – tudatta a rendőrség. Barbi nővére később szintén elmondta a közösségi oldalán, hogy mit gondol a történtekről, illetve azt is megjegyezte, hogy a fiú nem először emelt kezet a húgára. Albert pedig a következőképpen nyilatkozott:

– Láttam a szerencsétlen szrkavarást, emberek elmentem dolgozni, Barbi Pesten aludt. Ennyi a nagy harc. Elég gáznak tartom, ha van egy szrkavaró a családban, például egy anyuka, aki képes az egész családot egy olyan ember ellen fordítani, akit soha nem láttak. Megmondom a frankót, életemben nem találkoztam se a tesójával, se az apjával, se senkivel. És, ha mocskolódni akarunk, bármikor megmutatom az anyja és az apja intelligens, életveszélyes fenyegetőzéseit, mert inkább azt verném nagy dobra, mint az ő kitalált sz*rjukat – mondta korábban a fiú.