KezdőlapCímlapGálvölgyi Jánost meg akarták ölni az Isaura-paródiája miatt

Gálvölgyi Jánost meg akarták ölni az Isaura-paródiája miatt

Harmincöt évvel ezelőtt készült, de a mai napig Gálvölgyi János egyik legismertebb paródiája a Rabszolgasors, benne Isaurával és Leoncióval. Ma már mindenki sírva nevet a 1986-as szilveszteri Parabola pár perces betétjén, ám Gálvölgyi János elárulta, a paródia adásba kerülése után ő és a geg írója, Árkus József számos életveszélyes fenyegetést kapott.

– Én azt sem tudtam, mi az a Rabszolgasors, mert nagyon sokat játszottam este. Aztán hoztak nekem a televízióba egy kazettát, hogy megnézzem, de Árkus írta meg. Én abban színészi munkát végeztem, abból azonban olyan botrány volt, hogy az nem emberi. Mázsaszámra jöttek a levelek, hogy hol és miként kell minket kivégezni, hogy vajon hol járnak a gyerekeim iskolába… – emlékezett vissza a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész Radnai Péter a YouTube-on és az AMC Mikro alkalmazáson elérhető Az első influenszerek című sorozatában.

Gálvölgyi döbbenten fogadta a gyűlöletáradatot, mert nem volt azzal tisztában, hogy mennyire népszerű a fehér rabszolgalány története. Pedig rajongók tízezrei imádták Isaurát, sorsával rengetegen azonosultak, néhányan még gyűjtést is szerveztek a felszabadításáért. Ebben a közhangulatban mutatták be a paródiát, amely azt is leleplezte, hogy az Isaurát alakító Lucélia Santosról az otthonában, Brazíliában meztelen képek jelentek meg.

– Valóban pokoli botrány volt ebből. Nem csak Magyarországról, de környező országok magyarlakta területeiről is kaptunk hasonlókat, amelyekben arról írtak, hogyan kellene minket felakasztani, megcsonkítani – idézte fel a történteket lapunknak a színész, aki éreze, ennek fele sem tréfa. – Én meg döbbenten álltam, és bevallom, a levelek érkezése után azért volt bennem rossz érzés egy ideig, amikor elindultak a gyerekek iskolába, óvodába.

Gálvölgyi szerint egy ötven-százfős „kemény mag” fenyegetőzött, ahogy a Rózsa Györgyöt kifigurázó Kapcsoltam paródia után is.

– Részletezték akkor is, miként kellene elpusztulnom minél hamarabb, de ugyanezt megkapta Rózsa Gyuri is. Az Isaura kapcsán pedig egyesültek az erők, és ugyan Árkus ellen is irányult, mégis én kaptam többet, hiszen az én arcommal készült a paródia – sóhajtott színész, akit azért is lepett meg a dolog, mert nem sokkal később a Magyarországra látogató Lucélia Santos imádta a paródiát. Gálvölgyi számára azonban nem csak a botrány volt emlékezetes.

Indirekt/Blikk