KezdőlapCímlapG.w.M. gyereket szeretne Kulcsár Edinától

G.w.M. gyereket szeretne Kulcsár Edinától

Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolatára év elején derült fény, a szerelmük pedig azóta is óriási. Úgy tűnik, tökéletes közöttük az összhang, és akár az is előfordulhat, hogy hamarosan magasabb szintre emelik románcukat.

Korábban már Kulcsár Edina is elmondta, hogy bármibe belevágna új kedvese kedvéért, pedig még egy év sem telt el azóta, hogy közös fotóval tudatták, hogy szerelmesek egymásba.

Úgy tűnik, hogy Varga Márk azaz G.w.M. is hasonló véleményen van, ugyanis most ő is kijelentette, hogy boldogan vállalna közös gyermeket a szépségkirálynővel.

Idővel mindenképp. Persze! – mondta határozottan a rapper, aki 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában válaszolta meg a rajongók kérdéseit, és a kérdezz-felelekből az is kiderült, hogy nem tud annyi időt tölteni két gyermekével, mint szeretne.

„Sajnos nincs olyan, hogy több napon keresztül velük legyek, de bízom benne, hogy a jövőben ez ki fog alakulni és úgy alakulnak körülöttünk a dolgok, hogy erre legyen esélyem. Mert ez viszont borzalmasan hiányzik” – vallotta be G.w.M érzéseit.