KezdőlapBelföldDarázscsípés miatt fekszik kómában a magyar rockzenész

Darázscsípés miatt fekszik kómában a magyar rockzenész

A magyar rocker, Ribarics Tamás közösségi oldalán osztották meg a szomorú hírt, miszerint a zenész már egy hete súlyos kómában fekszik, miután egy darázs megcsípte.

Ribarics Tamás jelenleg a Tales of Evening nevű metál-és rockbanda gitárosa, de már az 1990-es évek kezdete óta zenél. Jelenlegi zenekarával 2011 óta játszanak együtt, 2012-ben adták ki első lemezüket. Tamás Riba művésznéven szólóban is alkot, 2021-ben adta ki The River című számát.

Egyik ismerőse azonban Riba nevében a zenész Facebook-oldalán a mai napon szomorú hírt osztott meg:

Kómába estem 07.10. napján 17:30 órakor. Egy kis darázs csípése miatt kerültem ebbe a szorult helyzetbe, hogy a testemet nem engedi szabadon valami sötét erő, nem tudok felébredni, beszélni, gitározni, zenélni.

A bejegyzés szerint a gitáros hosszú napok óta kómában fekszik, de állapota stagnál, és ugyan néha láza van, de érzékeli a külvilág jeleit. Szerettei és rajongói imádkoznak érte.

„Egyelőre sajnos mozdulatlan vagyok, de ki akarok jutni a sötétből … utálom, nem látok … keresem a fényt, megyek, lépteim még bizonytalanok, de nem adom fel. Érintésre reagálok, megremegek. Könnyem csordul … tudom, a tiétek is, de … kapaszkodom erősen. Tudom, hogy velem vagytok… Én nem adom fel, ti se tegyétek! Tudjátok, nem vagyok a szavak embere … most sem … Tudom, hiszem, hogy újra kezembe fogom a hét húrost, és veletek, nektek játszom. Később jelentkezem, akkor már én írok … dallamokat … Nektek!!!!!!” – zárul a szívszorító bejegyzés.