KezdőlapCímlapFolytatódik L.L. Junior elhunyt kisfiának ügye a a bíróságon

Folytatódik L.L. Junior elhunyt kisfiának ügye a a bíróságon

Ma reggel 9 órakor a tanuk kihallgatásával folytatódik a 2019. augusztus 31-én elhunyt Lesi Dávid halálának ügyében indított bírósági tárgyalás.

Mint ismert, Dávidka Zuglóban egy nyár végi rendezvényről tartott hazafelé bátyjával, Lacikával, édesanyjával, Hopp Csillával, és annak barátnőjével, P. Carmen Olíviával. A kisfiú Zuglóban, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél szaladt ki az útra, ahol egy szabályosan közlekedő autós halálra gázolta.

Korábban Hopp Csilla és P. Cament is gyanúsítottként hallgatták ki, ám Dávidka édesanyját végül felmentették, és mostanra csak a barátnőt vádolják, hiszen az ő szoros felügyelete alatt volt a kisfiú. Az ügyész korábbi állítása szerint a baleset azért következett be, mert P. Carmen Olívia nem fogta elég erősen a kisfiú kezét, miután a gyerek egyszer már megpróbált kiszaladni az útra.

Csütörtökön a tanuk kihallgatás kerül sor, kilenc óra előtt pár perccel Csilla és jelenlegi párja is megjelent.