KezdőlapCímlapFaludy György özvegye úgy érzi, elfeledkeztek a férjéről

Faludy György özvegye úgy érzi, elfeledkeztek a férjéről

Tizenöt évvel Faludy György halála után is változatlan szerelemmel őrzi a Kossuth-díjas költő emlékét az özvegye, Fanny.

2002-ben fogadtak egymásnak örök hűséget, a kapcsolatukat pedig sem a 65 év korkülönbség, sem a sokszor gúnyos megjegyzések nem kezdték ki. Szerelmüknek csak Faludy 2006-ban bekövetkezett halála vethetett véget.

– Gyurka hiánya nem pótolható. Személyes és irodalmi hagyatéka nyomot hagyott maga után, irodalmárként és közéleti személyiségként is mindenkit megbabonázott, fantasztikus ember volt, akit sosem felejtek el. Gyurka volt életem nagy szerelme – mondja a Blikknek a szabad szellemű világpolgár második felesége.

– Élete végén azt mondta nekem, az emlékeimet róla tegyem a legszebb ékszeres dobozba, majd rejtsem a szívembe, ott őrizzem. Ez így is lett, máig nem felejtettem el őt és a közösen töltött öt évet – tette hozzá az özvegy.

Faludy és a költőnő 2000-ben ismerkedtek meg, amikor a fiatal Fanny felkereste a kilencvenéves költőfejedelmet, hogy véleményt kérjen egy verséről. A lány már a találkozó első percében tudta, hogy a történetük nem ér véget aznap, s onnantól kezdve egy párt alkottak.

– Bátran kijelentem, ő az a magyar író, aki nemzetközi szinten is a legismertebb, s nagyon bánt, fáj, hogy az ország hivatalosságai manapság ezt nem ismerik el. Szeretném, ha ez változna, és Gyurka elfoglalná a hazai közgondolkodásban az őt megillető helyet – magyarázza az özvegy, sorolva az elmaradt elismeréseket:

– A férjem huszonöt évig élt Kanadában, Torontóban, a halála után pedig teret neveztek el róla. Egyszerűen nem értem, hogy Budapesten, ahol született, ahol meghalt, és ahol másodrangú színészekről meg ismeretlen emberekről neveznek el utcát, Gyurka neve miért nincs kint egyetlen táblán sem. Mindössze egy domborművet kapott a Szent István körúton, ahol lakott.

Fanny, aki gondozza az író hagyatékát, sokáig tervezte, hogy emlékmúzeumot hoz létre, de állítja, nem kapott megfelelő támogatást.

– Anyagilag én ehhez kevés voltam. A hagyatékból minden nálam van, és nem tettem le arról, hogy egyszer méltó helyen lesznek kiállítva. Az a célom, hogy a tudományos világ is többet foglalkozzon Gyurka műveivel, mert jelenleg nincs megfelelő szakirodalom róla. Azt a tervemet sem adom fel, hogy könyvet írok róla, amelyben benne lesznek a kiadatlan versei is – árulta el Fanny.

Indirekt/Blikk