Több mint harminc éve van a pályán Alföldi Róbert, aki színészként és rendezőként komoly sikereket ért el, művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták. A rendező mégis úgy érzi, hogy az utóbbi időben „cserepadra” került a szakmájában.
A DTK: Elviszlek magammal című műsor új epizódjában, Alföldi hosszan beszélt arról D. Tóth Krisztának, hogy életében először amiatt aggódik, hogy vajon lesz-e később munkája.
– Az elmúlt öt évről az jut eszembe, hogyan marginalizálódtam vagy hogyan kicsúsztam a pálya szélére. Úgy érzem, hogy légürestérbe kerültem – vallotta be a Jászai Mari-díjas színész.
A vasárnap délelőtt 11 órakor a Spektrum Home-on képernyőre kerülő műsorban azt is elmondta, hogy miért lett kívülálló a haza színházi világban.
– Elkövettem mindent azért, hogy ez így legyen. Egyrészt folyamatosan pofáztam, beszóltam a szakmámnak, ezért nem is csodálkozom azon annyira, hogy nem tartozom sehova. Régebben ez nem is volt probléma, de ahogy idősödöm, kezd kialakulni egy igény, hogy jó lenne tartozni valahová. Nagyon zavar, hogy azon agyalok, vajon lesz-e munkám. Ezzel soha nem kellett foglalkoznom, most mégis foglalkozom vele.
A rendező, aki úgy érzi, hogy eddigi pályafutása során kissé elkényeztette a szakma, túl büszke ahhoz, hogy felkérésekért kuncsorogjon, továbbra is inkább megvárja, hogy mások keressék meg őt.
Alföldi szerint apai ágon örökölte fejlett igazságérzetét, szókimondását, annak ellenére, hogy édesapjával sokáig nem volt kapcsolata: csak 28 éves korában találkoztak.
– A genetikában lehet valami – utalt arra, hogy hiába nőtt fel édesapja nélkül, számos meghatározó vonása tőle származnak.
Nem mindennapi gyerekkora miatt Alföldi sokáig úgy érezte, hogy el kell szakadnia a gyökereitől, de ma már megbékét a családjával.
– Nagyon ritkán megyek haza, de jó esetben az életkor segít abban, hogy az ember minél jobban elfogadja magát, s ezáltal mindent, amit kapott az élettől, az egész csomagot. Az én esetemben szerencsére ez jól alakul, és úgy érzem, hogy béke van bennem.
