KezdőlapCímlapEz a férfi rabolta el Horváth Gréta szívét

Ez a férfi rabolta el Horváth Gréta szívét

Horváth Gréta teljesen kivirult az új kedvese mellett: most egy különleges helyre utaztak randizni, ahonnan egy közös kép is előkerült.

Horváth Gréta a küzdelmekkel teli hónapok után újra boldog, hiszen ismét rátalált a szerelem egy titokzatos férfi személyében. Mint mondta, a párja nem a médiában dolgozik, nem érdekli a szereplés, így szeretné maguknak megtartani a kapcsolatukat.

„Tényleg szerelmes vagyok! Karmikus találkozás volt, a jó Isten küldte nekem, és vigyázunk egymásra” – áradozott nemrég a kamerák előtt. Állítása szerint ő az első olyan szerelme, akinél azt érzi, hogy tényleg igazán beleillik a képbe. Közös hobbijuk a horgászat lett, emellett szabad ég alatt alszanak, és olyan dolgokat csinálnak, amiket csak a filmekben lát az ember.

Gréta most kivételt tett, és egy közös fotón mutatta meg, ki is az, akitől hevesebben ver a szíve már egy jó ideje. Hivatalos Instagram-oldalára rakta ki, hogy Siófokon pihennek éppen, randijuk helyszíne pedig az egyik kedves barátnője étterme volt.