KezdőlapCímlapEgyetemista nő bedrogozásával és megerőszakolásával vádolják a rappert

Egyetemista nő bedrogozásával és megerőszakolásával vádolják a rappert

A második pohár ital után aztán a nő furcsán kezdte érezni magát, megszédült, szinte járni sem tudott, majd ebben a bedrogozott, félig éber állapotában – állítása szerint – Brown közösült vele.

Egy ismeretlen nő nemi erőszakkal vádolta meg Chris Brownt, aki ellen egy bírósági kereset szerint 20 millió dolláros (6,3 milliárd forintos) kártérítési pert indított – értesült a TMZ. A keresetben az áll, hogy a koreográfusként, táncosként és modellként is dolgozó nővel a rapper először kifejezetten barátságos volt, majd szörnyű dolgokat tett vele.

A hivatalos dokumentumokban az áll, hogy a hölgy állítólag egy barátnőjével beszélt FaceTime-on, amikor Brown kikapta a kezéből telefont, majd arra kérte, azonnal menjen egy másik rapper, Diddy Miamiban található házához. A keresetben Jane Doe-nak nevezett hölgy december 30-án meg is érkezett a villához, ahol Brown egy ott parkoló jachtra invitálta. A férfi megkínálta egy itallal, majd beszélgetni kezdtek. A második pohár ital után aztán a nő furcsán kezdte érezni magát, megszédült, szinte járni sem tudott, ezután pedig – állítása szerint – ebben a bedrogozott, félig éber állapotában Brown becipelte őt a hálóba.

A keresetben a felperes azt állítja, amikor az utolsó erejével próbált kijönni a hálóból, Chris Brown visszatartotta, majd levette róla a bikinialsóját és csókolgatni kezdte őt. A nő hiába kérte, hogy a férfi hagyja abba, amit csinál, állítása szerint Brown – a fizikai erejét is kihasználva – megerőszakolta őt. Az aktus után pedig a rapper csak annyit mondott, hogy „kész” van, majd távozott.

Chris Brown állítólag másnap egy üzenetben azt kérdezte tőle, bevett-e esemény utáni tablettát, ugyanis az aktus során nem védekeztek, ezért félő volt, hogy a nő teherbe eshetett.

Az akkor még orvostanhallgatóként tanuló sértett a keresetben azt írja, azért nem fordult az eset után a rendőrséghez, mert szégyellte magát, és rossz fényt vetett volna rá a történet. Most 20 millió dollárra tart igényt az őt ért érzelmi és fizikai megpróbáltatások miatt.

A TMZ-nek Chris Brown részéről egyelőre senki nem nyilatkozott az ügyről.

Indirekt/Blikk