KezdőlapCímlapDöntött a bíróság: Aureliónak több évre börtönbe kell vonulnia

Döntött a bíróság: Aureliónak több évre börtönbe kell vonulnia

Ma délután pont került Aurelio Caversaccio évek óta húzódó ügyének végére. Az egykori valóságshow-szereplőt 2017-ben egy ismerőse közel kétszázezer forinttal rövidítette meg, amíg ő egy bárban aludt. Miután ráeszmélt a lopásra, barátai segítségével elrabolta az illetőt, hogy visszaszerezze a pénzt.

Első fokon négy év szabadságvesztésre ítélték az egykori valóságshow-szereplőt, ítélet ma délelőtt sem született.

Aureliót első fokon négy év börtönbüntetésre ítélték 2019-ben, ám ügyvédjével fellebbezett. A tárgyalás júniusban, majd szeptemberben folytatódott, utóbbin szintén nem született ítélet, miután a korábbi villalakó zokogásban tört ki.

A vádlott jogi képviselője júniusban indítványt tett a bíróságon, hogy idézzék be azokat a szakértőket, akik korábban ügyfele elmeállapotát vizsgálták, a szakértői vélemény szerint ugyanis Aurelio kevert személyiségzavarban szenved, hisztérikus, paranoid, szenzitív és narcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik. A védelem ekkor azzal érvelt, hogy emiatt fennáll a borderline személyiségzavar lehetősége, ami befolyásolhatta a vádlottat a bűncselekmény elkövetésében.

A bíróság helyt adott az indítványnak, ám az igazságügyi elmeorvosi szakértő betegség miatt nem tudott megjelenni a szeptemberi tárgyaláson és a mai ülésen sem. Felolvasták viszont a sértett levelét, aki azt írta: Aurelio bocsánatot kért tőlem, nem haragszom rá.

Blikk tudósítása szerint a vádlott az ügyvédje védőbeszéde után szorgalmasan olvasgatta a saját beszédét, amelyet az utolsó szó jogán fel is olvasott az ügyészségnek.

Nagyon sajnálom, nagyon röstellem azt, amit tettem. Nem a felmentésemért kampányolok, és lehet, hogy bűncselekményt követtem el, de soha nem állt szándékomban embert rabolni. Szeretnék elnézést kérni a viselkedésemért, és amiért az elsőfokú tárgyalásra szerepelni jártam. Nem szándékozom bűncselekményeket elkövetni. Bevallom, ideges voltam, felpofoztam, üvöltöztem a sértettel, elküldtem melegebb éghajlatra. Valóban csapkodtam hátrafelé, amikor a kocsiban voltam, és igen, mondtam, hogy szívem szerint kiszállnék és elásnám. Már bánom, hogy a kiszőkített hajú idióta fejemmel mentem a tárgyalásra, ahova szerepelni jártam, de fel sem fogtam, milyen következményei lehetnek ennek az egésznek. Bíró úr, legyen szíves mindezt figyelembe venni. Pszichológushoz is rengeteget járok, szeretném a hírnevemet is jó, erkölcsileg jó dolgokra fordítani. Szeretném, ha elhinné nekem, hogy nem állt szándékomban senkit elrabolni – mondta Aurelio.

A bíróság végül meg is hozta az ítéletet. Megváltoztatva az első fokon eljáró bíróság döntését, Aurelio büntetését két év három hónap börtönre enyhítették, valamint 67 ezer forint bűnügyi költség és további 100 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezik. Aureliót korábban drogügyei miatt egy év két hónap börtönbüntetésre ítélték, a bíróság döntése szerint ezt is le kell töltenie.

Indirekt/index.hu