KezdőlapCímlapDiáklányt szeret a Scooter 57 éves sztárja

Diáklányt szeret a Scooter 57 éves sztárja

37 évvel fiatalabb szépségbe szeretett bele a Scooter frontembere, H.P. Baxxter. A zenész elmondása szerint még csak három hónapja vannak együtt, de máris igencsak komoly a kapcsolatuk.

A szerelmesek nem félnek nyilvánosan együtt mutatkozni: a 22 éves Sara nevű szépség már számos eseményre elkísérte Baxxtert. Az 59 éves zenész azonban csak most először beszélt a kapcsolatukról.

Valójában Münchenből származik, de most költözött Hamburgba. Itt találkoztunk. Rögtön szikrázott közöttünk a levegő – árulta el a Bildnek.

Baxxter 2006-ban házasodott össze Simone Mosterttal, akivel végül olyannyira megromlott a viszonyuk, hogy 2011-ben a válás mellett döntöttek. Ezután több kapcsolata is volt, ezek közül a leghosszabb öt évig tartott a 30 éves Lysann Geller topmodellel, akivel 2021-ben szakítottak. Most minden jel arra mutat, hogy ismét komolyra fordult a dolog a szerelem terén, ugyanis egy ismerős azt nyilatkozta a lapnak, hogy új párjával „úgy turbékolnak, akár a tinédzserek”.