KezdőlapCímlapDétár Enikőék első nap feladták a Nyerő Párost

Détár Enikőék első nap feladták a Nyerő Párost

Váratlan fordulat az RTL Klub Nyerő Páros című műsorának forgatásán. Kórházba kellett szállítani Détár Enikő párját. Kiss Péternek egy rossz mozdulat során szakadt ki a köldöksérve, amivel már tíz éve élt gond nélkül. A sztárpáros így kénytelen volt feladni a versenyt is.

– Egy ártatlan mozdulat volt az egész. A villában leesett valami, Péter lehajolt érte, ami után pokoli fájdalmai lettek. Egy ideig még próbálta tartani magát, de mivel egyre nagyobb kínjai voltak, szóltunk a stábnak. Azonnal biztosítottak nekünk egy autót, amivel a kórházba vittek minket – idézte fel a drámai pillanatokat a Blikknek Détár Enikő, aki borzasztóan aggódott kedveséért, de cselekedni kellett, minél gyorsabban. – Vagy három orvos vizsgálta meg Pétert, egy branült is bekötöttek neki, ha azonnali műtétre lenne szüksége. Végül a vizsgálatok után közölték, hogy a köldöksérve szakadt ki, ami beavatkozást igényel ugyan, de néhány napig el lehet halasztani.

Enikő kedvesét kemény fából faragták, s Péterrel úgy döntöttek, visszamennek és megpróbálják folytatni a versenyt.

– Megbeszéltük, hogy majd én próbálok emelgetni és mindent megcsinálok, amit csak tudok. Mégis be kellett látnunk, hogy ez a verseny számunkra most véget ért. Jobbnak láttuk, ha feladjuk, ami mindkettőnk részéről nagyon nehéz döntés volt, hiszen kudarcként éltük meg, de azt is mindketten tudtuk, hogy most Péter egészsége a legfontosabb. Hiszek a sorsban, és tudom, hogy ennek így kellett lennie még akkor is, ha nagyon sajnáltuk, hogy távoznunk kellett a játékból – jegyezte meg a színésznő.

A kedvesét végül három nappal később megoperálták.

– Egy 15-ször 15 centis hálót helyeztek be a hasába, ilyenkor ez a protokoll. Egy éjszakát kellett a kórházban töltenie, és muszáj kímélnie magát, de szerencsére már teljesen jól van – tette hozzá Enikő.

Péter egyébként hosszú évek óta élt együtt a köldöksérvével, amivel egészen idáig semmiféle problémát nem okozott nála.

– Már akkor tudtam erről, amikor megismerkedtünk, de eddig semmilyen gondot nem okozott ez neki. Épp a forgatás előtt nem sokkal volt Spanyolországban, ahol kőkemény fizikai munkát is végzett, ott sem volt semmi panasza. Ráadásul a műsor előtt tetőtől-talpig kivizsgáltak minket, akkor sem találtak semmit. A családban is van sebész, aki mondta ugyan, hogy a köldöksérvet egyszer majd valószínűleg meg kell műttetnie, de azt is hozzátette, hogy ezzel teljesen tünetmentesen lehet együtt élni – mesélte Enikő.

Ők versengenek tovább a Nyerő Párosban

A tegnap este indult műsor hatodik évadában további hét pár bizonyíthatja a tökéletes összhangot, és küzd azért, hogy ki az, akinek a szerelme mindent túlél, és méltó a Nyerő Páros trófeára: Törőcsik Dániel (ÉNB-sztárból lett tetoválóművész) és Bíró Bea világhírű topmodell, Megyeri Csilla és párja, Molnár Zsolt, Muri Enikő és Tóth Szabi, Hódi-Tóth Pamela és Tóth Bence, Lotfi Begi és felesége, Lotfi-Schadi Réka, Zdroba Patrik, az X-Faktor felfedezettje és szerelme, Bádoki Bettina, valamint Madár Veronika színésznő és férje, Landor Richárd, egykori vadászpilóta.

Indirekt/Blikk