KezdőlapCímlapCookyéknak kellett búcsúzniuk a Dancing with the Starstól

Cookyéknak kellett búcsúzniuk a Dancing with the Starstól

A Dancing with the Stars 4. műsora az Emlékek éjszakája nevet kapta. A versenyzők ugyanis nem csak tancoltak, de egy emléküket is megosztották a nézőkkel. Ám egy párosnak most is távoznia kellett: a zsűri és a közönség szavazatai alapján Cookyéknak ért véget a verseny. 

Az Emlékek éjszakáján Dobó Kata például kislánya születését mesélte el, Cookyék a gyerekeiket is magukkal vitték a stúdióba, Tóth Andi az apjával való nehéz kapcsolatáról beszélt Árpa Attila pedig a válásáról vallott. 

Minden eddiginél több kitűnő produkciót láthattuk: Kamarás Iván és Mikes Anna, Tóth Andi és Andrei Mangra, Árpa Attila és Stana Alexandra is egyaránt 40 pontot zsebelhettek be. 

A veszélyzónába Cooky és Szécsi Debóra valamint Dobó Kata és Köcse György került: az előbbieknek ért véget a játék, annak ellenére, hogy családi rumbával léptek színpadra, amelyhez a gyerekeik is csatlakoztak. 

Indirekt/life.hu