KezdőlapCímlapBodrogi Gyula nem lassít a balesete után sem

Bodrogi Gyula nem lassít a balesete után sem

Bodrogi Gyula csupán két nappal a balesete után már forgatni ment. A színész szerint eszébe sem jutott, hogy kipihenje a sérülést.

A Jászai Mari-díjas művész augusztus 19-én sérült meg egy színházi próbán, amikor leesett a színpadról.

„Akármi történik velem, bárhogy sérülök meg, engem az öl meg, ha megállok, nem az, ha megyek” – mondta Bodrogi a Borsnak. Ám a lap úgy tudja, a sérülések komoly gondokat okoznak a színésznek, ugyanis a fájdalmak miatt csak a bal oldalán tud feküdni.

A lap rákérdezett arra, hogy a balesetben érintett dobogót kivették-e a díszletből, Bodrogi azonban felháborodva, de nevetve válaszolt. „Nem ő esett le rólam, hanem én róla” – fogalmazott.

A színész azonban tisztában van vele, hogy sokkal nagyobb baj is történhetett volna, és csak a rutinjának és a szerencséjének köszönhető, hogy nem törte csontját.

„Megtanultam esni, gyorsan reagálni. Ezzel együtt, tulajdonképpen isteni csoda, hogy megúsztam!” – mondta.