KezdőlapCímlapÁrpa Attila tegnap három kérőt is elküldött A Nagy Ő-ben

Árpa Attila tegnap három kérőt is elküldött A Nagy Ő-ben

Az izgalmak a tetőfokára hágtak A Nagy Ő tegnapi adásban, ugyanis kialakult a top 5-ös mezőny, mivel Árpa Attila három hölgyet is elküldött. Mutatjuk, kik harcolhatnak még a színész kegyeiért.

Miután Árpa Attila kedden hazaküldte Beát A Nagy Ő-ből – mivel található róla olyan videó az interneten, ahol egy férfival közösül –, tovább fokozódtak az izgalmak. Elérkezett a következő rózsaceremónia, ahol már csak 6 szál rózsa maradt, így a színésznek még két hölgytől el kellett búcsúznia. A Nagy Ő Orsit, Fruzsit és Mettát hagyta a végére, s mivel az utolsó virágot ismét Mettának adta, így ő maradt bent a másik két vetélytársával szemben.

Később a hat, még versenyben maradt lány egy fotózáson vett részt, amely mindenkit kimozdított egy kicsit a komfortzónájából, de legfőképp Mimit, aki a vagány, motoros fotózás közben nem tudta elengedni magát. Mint kiderült, ennek az eseménynek is tétje volt, ugyanis Attilának el kellett köszönnie attól a jelölttől, akivel a legkevésbé érezte jól magát.

Mimi, én benned ma egy kicsit csalódtam… A szabadság volt a téma, de a hajaddal foglalkoztál, a ruháddal, az önbarnítóddal, a többiekkel. Nem voltál szabad, pedig erről szólt az egész. Nekem nagyon fontos, hogy ha egy nőt átölelek – pláne egy motoron –, akkor legyen képes elengedni magát! Te ezt nem tudtad ma megtenni – mondta Miminek.

És bár mindezek után Mimi is úgy érezte, veszélybe került, a színész-rendező végül mégis Erikát küldte haza, ráadásul immár másodszor, hiszen egy alkalommal visszahívta őt a műsorba.

Így kialakult a top 5-ös mezőny: Bogi, Metta, Mimi, Timi és Natali harcolhatnak tovább a győzelemért.