KezdőlapCímlapAlekosz sok sztárba beleszállt első idei posztjával

Alekosz sok sztárba beleszállt első idei posztjával

Nagy Alekosz az elmúlt időszakban elhatározta, hogy elhagyja korábbi mindenki által jól ismert stílusát, és inkább az edzőtermekben igyekszik új értelmet találni mindennapjainak. Úgy tűnik, nem sikerült.

Ugyan a realitysztár sport melletti döntését mindenki örömmel fogadta, nem lehetett nem észrevenni, hogy Alekosz a súlyok emelgetésével egy időben felhagyott korábbi humoros, olykor polgárpukkasztó, és erősen túlzó írásainak megosztásával, egészen idáig.

Hosszabb szünet után ugyanis most abba az Oláh Ibolyába kötött vele, aki a hét folyamán a Partizán című műsorban árulta el, hogy annyira elvesztette az emberekbe vetett hitét, hogy többé nem fogja elénekelni a korábban közönségkedvencnek számító Magyarország című slágerét.

A Való Világ negyedik szériájának győztese ezt a döntést nem hagyta annyiban és közösségi oldalán meglehetősen kemény stílusban fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. Amellett ugyanis, hogy szalonképtelennek és „Presserkegyencnek” nevezte az énekesnőt, Kulcsár Edinát bukott családanyának titulálta, de Tóth Gabinak is tartogatott pár velős gondolatot.

Ennyivel azonban nem érte be, búcsúzóul ugyanis megjegyezte, hogy Kulcsár Edina új párjának, a G. w. M. néven ismert rappernek, volt kedvesével, Nagy Melanieval szívesen eltöltene pár kellemes órát a hálószobájában.

„Edzés közbeni gondolatok

Mivel a botrányairól elhíresült szalonképtelen presserkegyenc Oláh Ibolya bejelentette, hogy többé nem hajlandó elénekelni a Magyarország című dalt, úgy ezt a nemzetikérdést, kezelni kell.

Akkor talán – a bukott családanya, a megbundázott szépségkirálynő, a házassága alatt izomcelebekkel bűnösviszonyt folytató 43-as lábú Kulcsár Edina elénekli majd. Most úgyis énekelni tanítják azt.

De a már szebbnapokat is látott Tóth Gabriella sem énekelheti el, mert ő már a Vatikán énekese! Az Isten határozza meg a dalait. No, meg a párt.

Napozin • Napozin • Napozin.

Jó edzést, havas hétvégét!

Melanie rántotthúsát megkóstolnám!” – írta első 2022-es posztjában Alekosz.