KezdőlapCímlap300 éves, 700 ezret érő fa áll Bódi Csabi kertjében

300 éves, 700 ezret érő fa áll Bódi Csabi kertjében

Az énekes számára a fa a reményt és a szeretetet jelképezi, és nagyon vigyáznak rá, mert ahogy fogalmazott: „Ő már a családunk tagja”.

A mulatós sztár nemrégiben megvette és felújította a szomszéd telket, ahol egy karibi hangulatú medencés pihenőt álmodott meg, amit pálmafákkal és mesés kerttel vett körbe. Ez sem volt olcsó mulatság, de az értékük eltörpül Csabi kedvenc növénye mellett, amelyet azután vásárolt, hogy covidos volt és hetekig kórházban feküdt.

– Amikor már biztos voltam benne, hogy túlélem, megfogadtam, hogy egy olajfával állítok emléket. Amikor ránézek, mindig hálát adok azért, hogy velem van a jóisten és vigyáz rám. (…) Sokáig kutattam, de nem találtam olyat, ami tetszett volna. Végül rábukkantam egy Balaton környékén élő emberre, aki igazi szaktekintély a szakmájában. Tőle vásároltam meg ezt a fát, ami több mint 300 éves és 700 ezer forintba került! – árulta el az énekes, aki számára ez az olajfa hatalmas érzelmi értékkel bír, mert a reményt és a szeretetet jelképezi számára. Csabi így fogalmazott: „Ő már a családunk tagja”.

Indirekt/Blikk