KezdőlapCímlapSzupernagyi: 85 évesen is futóversenyeken indul Marika néni

Szupernagyi: 85 évesen is futóversenyeken indul Marika néni

A legtöbb ember alig tudja rávenni magát, hogy kocogjon legalább egy kicsit, Lóki Tamásné viszont a fiatalokat megszégyenítő módon, még a nyugdíjazása után harminc évvel is versenyszerűen sportol. A most 85 éves Marika néni minden hétköznap lemegy a Pécsi Vasutas Sportkör pályájára, ahol sokszor teljesen egyedül teljesíti a napi futómennyiségét.

– A hétvégék kivételével minden egyes nap lesétálok a sportpályára, ami az otthonomtól húsz percre található. Az edzés elején bemelegítésként futok két kört, aztán a gimnasztika és futóiskola következik, majd sprintelek és végül levezetek még egy körrel. Mindezzel bő egy óra alatt szoktam végezni, de előfordul, hogy egy negyedórával tovább maradok. Ráadásul nagyon sokszor teljesen egyedül vagyok a pályán – mesélte a Blikknek a fitt nagyi.

Az idős asszony rendszeresen jár versenyekre is, amiken szívesen megméreti magát. Az országos bajnokságok mellett még külföldre is kiutazik egy-egy versenyre. Legutóbb néhány hete állt rajthoz Gyulán, ahol egy 100 méteres sprintversenyen vett részt senior kategóriában. A koronavírus miatt az elmúlt két évben szinte minden esemény elmaradt, ezért, mint mondja, örült mindenki, hogy végre részt vehettek egyen. De idén biztosan ez volt az utolsó is egyben. A mezőnyben ő volt a legidősebb, a nála eggyel fiatalabb is 70 esztendős volt.

– Fiatalabb koromban atletizáltam, aztán kimaradt jó sok év. Nem értem rá, a postaigazgatóság pénzügyi osztályán dolgoztam. A szenior versenyzés a 80-as évek második felében kezdődött el. 56 évesen éreztem, hogy hiányzik a mozgás, ekkor kapcsolódtam be én is. Délelőttönként „háztartási alkalmazott” vagyok, aztán ebéd után rejtvényt szoktam fejteni vagy olvasni, délután pedig indulok az edzésre. Az elmúlt harminc évben a hétvégéken kívül szinte egy napot sem hagytam ki. A mai fiatalokon azt veszem észre, hogy inkább otthon ülnek és nyomkodják a telefonjaikat, pedig a mozgás felfrissítené őket. Ha én ennyi idősen meg tudom csinálni, bárki képes lenne rá – tette hozzá a nyugdíjas asszony, aki rengeteg éremmel is büszkélkedhet.

Eljutott már Európa-bajnokságra, de állt rajthoz világbajnokságon is, ahonnan ezüst- és bronzéremmel térhetett haza. A családja támogatja mindenben, örülnek annak, hogy ilyen sportos a nagyi.

Indirekt/Blikk