KezdőlapCímlapMbappe a Real Madridba szerződött

Mbappe a Real Madridba szerződött

A The Athletic című portál biztosan jelentette ki, hogy Kylian Mbappé és a Real Madrid mindenben megállapodott egymással, a Paris SG 23 éves francia támadója a spanyol bajnokcsapatnál folytatja a pályafutását.

A portál szerint a papírokat még nem írták alá, így a francia klubnak halvány esélye még maradt, hogy megtartsa a kiváló futballistát. De szinte biztos, hogy Mbappé távozik. Az UNFP-díjátadó gáláján Mbappé így nyilatkozott:

„Hamarosan kiderül. A döntésem majdnem megszületett. Hivatalosan is bejelentem a jövőmmel kapcsolatos döntésemet, mielőtt júniusban csatlakozom a francia válogatotthoz.”

Bár a spanyolok kétszer is ajánlatot tettek a csatárért, eddig nem sikerült megszerezni. Mbappé egyébként a Monaco csapatától került a francia fővárosba, egyszer még kölcsön, majd 145 millió euróért végleg. A szerződése amúgy idén nyáron jár le, így papíron szabadon lesz igazolható.

A roppant gólérzékeny fiatal csatár eddig párizsi karrierje során 216 mérkőzésen 168 gólt és 87 gólpasszt jegyzett. A PSG-vel négyszer nyert francia bajnokságot, valamint a Bajnokok Ligája-döntőben is járt a 2019–2020-as idényben.

A francia válogatottban 54-szer léphetett pályára, 26 gólt rúgott, 2018-ban pedig ő is tagja volt a világbajnok csapatnak: utóbbi sikerből négy találattal és egy gólpasszal vette ki a részét.