2022.08.08
László
Kezdőlap Címlap Kádár Tamás összeveszett az Újpest edzőjével - a tartalékok közé száműzték

Kádár Tamás összeveszett az Újpest edzőjével – a tartalékok közé száműzték

Miközben az Újpest FC labdarúgócsapata a tavasszal összeszedte magát, szépen gyűjtögeti a pontokat, és megindult a tabellán felfelé, a háttérben nem várt problémák akadtak. Milos Kruscsics vezetőedző ugyanis a tartalékok közé száműzte az 57-szeres válogatott Kádár Tamást, akinek “jegelése” akár hónapokig is eltarthat.

Kádár szerződtetését kicsivel több, mint egy hónapja, február 10-én jelentette be az Újpest. A 32 éves védő, aki legutóbb Kínában futballozott, közel hét év légióskodás után tért haza, azzal a reménnyel, hogy bebizonyítja a magyar közönség számára, még mindig csapata meghatározó játékosa, vezéregyénisége tud lenni. Bevallotta, van egy kis lemaradása, de ha a szakmai stáb is úgy látja, két héten belül akár a pályán is tud segíteni a társainak.

Nos, ehhez képest a rutinos bekk eddig mindössze a Békéscsaba elleni Magyar Kupa-negyeddöntőt játszotta végig, az NB I-ben két találkozón mindösszesen 21 percet tölthetett a pályán. A legutóbbi győztes bajnokira, Debrecenbe pedig már el sem utazhatott a csapattal.

– Úgy tudom, hogy a Debrecen-meccsre való felkészülés hetében Kádi összeszólalkozott Kruscsicsékkal. Hogy pontosan mi volt a probléma, nem tudom, de a szerb edző azonnal száműzte őt a tartalékok közé. Valószínűleg volt némi tüske Tamásban, hiszen az előző bajnokin a Puskás Akadémia ellen két percre állították őt be időhúzó csereként. Nehéz dolga van, mert Kruscsicsnál összeállt a védelem, belső bekket pedig nagyon ritkán, leginkább csak sérülés esetén szoktak lecserélni az edzők. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi lesz a sorsa, és van-e visszaút számára az első csapatba – árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő újpesti bennfentes.

Természetesen keresték Kádárt is, aki annyit mondott, hogy amíg a klub hivatalosan nem kommunikálja a háttérbe szorítását, addig nem kívánja kommentálni az esetet. Az mindenesetre sokatmondó, hogy nemrég az Indexnek elárulta, sehol sem rejti véka alá, ha nem tetszik neki valami.

– Minden probléma nélkül beállok a sorba. Természetesen mindenről megvan a véleményem és a természetemből adódóan olyan típusú ember vagyok, aki általában ki is mondja azt, nem tartom magamban – árulta el a védő, akinek azonnali szerződésbontása minden bizonnyal jelentős anyagi terheket róna a klubra.

Indirekt/Blikk