KezdőlapCímlapHatalmas diadal: A Fradi hazai pályán legyőzte a Crvena zvezdát az Európa-ligában

Hatalmas diadal: A Fradi hazai pályán legyőzte a Crvena zvezdát az Európa-ligában

Ferencváros az Európa-liga csoportkörének 4. fordulójában 2–1-re legyőzte a Crvena zvezdát. Sztanyiszlav Csercseszov a meccs után azt hangsúlyozta, csak a következő két mérkőzéssel hajlandó foglalkozni.

Sztanyiszlav Csercseszovot először is azzal szembesítettük a sajtótájékoztatón, mennyi rekordot ért el, írt át ezen a meccsen a csapattal. 2020 óta először kezdett négy magyar játékos a Ferencvárosban nemzetközi kupameccsen, először nyert magyar csapat három meccset csoportkörben és került nagyon közel a továbbjutáshoz.

„A magyar futball számára lehet, hogy ezek rekordok, de a Dinamo Moszkvával hat meccset is nyertem már a csoportkörben. Játékosként és edzőként is sok mindent elértem. De én nem tudom különválasztani magam a csapattól. Mindent együtt érünk el, és nem tudunk a rekordokkal foglalkozni. Az előttünk álló két nehéz meccsről kell beszélnünk” – tekintett előre a meccs utáni értékelésében Sztanyiszlav Csercseszov, de azért elárulta, min múlt a mostani győzelem.

„Nem csak fociznunk kellett. Olyan mentalitással kellett játszanunk, ami ezt az eredményt kihozza. Szerencsétlen gólt kaptunk, de csapatként fel tudtunk ebből állni és reagálni, ez volt a mai meccs kulcsa. Dibusz Dénes nagyon jól végezte a dolgát, ezért tartjuk ők. Az más lett volna, ha gólt is lő, de így „csak” a munkáját végezte” – fogalmazott viccesen Csercseszov Dibusz utolsó pillanatban bemutatott nagy védése kapcsán.

A szakember kifejtette, a csapat egyik ereje abban áll, hogy mindig tudják pótolni a hiányzókat is, mert mindig van, akit be tud vetni akkor is, ha valaki kényszerből kiesik.