KezdőlapCímlapMi történhetett: elmarad az ítélethirdetés Galambos Lajcsi ügyében

Mi történhetett: elmarad az ítélethirdetés Galambos Lajcsi ügyében

Nyolc éve várt a pillanatra, de egyelőre mégsem fogják lezárni Galambos Lajos büntetőperét. A zenész tárgyalássorozatának utolsó felvonása a napokban történt volna meg, azonban a bíróság másként határozott.

Néhány nappal ezelőtt a másodfokú tárgyalás során még a védőbeszédeket olvasták fel a bíróságon Galambos Lajos és a társai ellen. Ez a tárgyalási szakasz mindössze két napot vett igénybe, a második napon pedig a bírói testület ki is jelölte az ítélethozatal napját. A régóta várt pillanat október 19-én jött volna el – ekkor derült volna ki, hogy a nyolc éve húzódó közműlopási és vesztegetési ügyben hogyan döntött az igazságügy. Mint ismert, Galambos Lajos elsőrendű vádlott 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, míg volt feleségét, Boglárkát felmentették a vádak alól.

Korábban a Blikk is megírta, hogy az elsőfokú ítélet ellen a vád és a védelem is fellebbezett. Ezután igazi ügyvédi össztűz érte a bíróságot, főként az ügyészséget. A három bírót komoly érveléssel próbálták meggyőzni, hogy a vádirat számos ponton téved, mi több, van, ahol túloz is. Az ügyészség ezzel szemben az első- és a másodrendű vádlottal szemben is súlyosbítást szeretne.

Az október 19-ei ítélethozatalhoz már lényegében minden technikai eszköz adott volt, amikor is elhalasztották a kitűzött tárgyalást és az ítéletet a tervek szerint december 7-én fogják kihirdetni.

Dr. Fröhlich Krisztián, Galambos Lajos ügyvédje a Ripost kérdésére elmondta, szerinte mi lehet az újabb halasztás oka.

A bíróság hivatalosan nem indokolta meg, hogy mi a halasztás oka. A háttérben vélhetően a nagy számú és terjedelmű védői fellebbezések és az amúgy is nagy terjedelmű iratanyag állhat. Ne felejtsük el, hogy a nyomozati anyag 12 ezer oldalas és ehhez kell hozzá adni az elmúlt évek bírósági tárgyalásainak jegyzőkönyvét és a 200 oldalas ítéletet. Ehhez jön még hozzá a hasonló terjedelmű vádhatósági és védői fellebbezések iratanyaga is. Ezek értékelése nyilván jelentős terhet ró a bíróságra. Az egyéb folyamatban lévő ügyek mellett magyarázta a trombitaművész védője. Azt is elmondta, szerinte hogyan hat az újabb várakozás Lajcsi lelkiállapotára.

– Galambos Lajos az évek óta húzódó, rá nézve rendkívül sérelmes büntetőeljárás megnyugtató és mielőbbi befejezésében érdekelt. Hisz abban, hogy a másodfokú bíróság pártatlanul fogja tudni megítélni az előtte lévő bizonyítékokat. Ügyfelem felett Damoklész kardjaként lebeg ez az ügy, így természetesen ez tölti ki szinte minden gondolatát – tette hozzá Fröhlich.