KezdőlapCímlapElmaradhat a tokiói olimpia

Elmaradhat a tokiói olimpia

Japánban már 300 ezren aláírták az olimpiát elutasító petíciót. A koronavírus-fertőzések emelkedő adatai miatt alig három hónappal a tokiói olimpia előtt kiterjesztették a járványügyi vészhelyzetet Japánban, s ezzel veszélybe kerülhetnek a nyári játékok.

Nisimura Jaszutosi illetékes miniszter pénteken közölte, hogy a szigetország kormánya Hokkaido, Okajama és Hirosima prefektúrákban is szigorításokat vezet be május 31-ig. A kabinet nemrég meghosszabbította a vészhelyzetet a játékoknak otthont adó Tokióban, és immár hat régióra kiterjesztette azt. A pénteken bejelentett három tartományt illetően korábban csak a vészhelyzet egy enyhített verziójáról volt szó, de a szakértők keményebb fellépést javasoltak – írta az MTI.

A lakosságot felszólították, hogy csak indokolt esetben hagyja el az otthonát, a vállalatoknak pedig lehetővé kell tenniük a távmunkát. A bevásárlóközpontok és mozik vagy zárva vannak, vagy csak korlátozott ideig lehetnek nyitva. A kulturális és sporteseményeken legfeljebb ötezer néző lehet jelen.

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a pandémia miatt a japánok kétharmada nem szeretné, ha idén nyáron megrendeznék a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát. Egy múlt héten elindított, olimpiarendezést ellenző petíciót több mint 300 ezren írtak már alá. A lakosság beoltottságának aránya a szigetországban továbbra is rendkívül alacsony. Külföldi nézők és külföldi önkéntesek nem utazhatnak az olimpiára, de ezek az intézkedések sem enyhítették a játékok megrendezése miatti aggodalmat országszerte. Az olimpia – ha megrendezik – július 23-án kezdődik, és augusztus 8-ig tart. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Indirekt/Index