KezdőlapCímlapEgy szülő azt állítja: sérülésig űzte az úszóit Turi György az edzéseken

Egy szülő azt állítja: sérülésig űzte az úszóit Turi György az edzéseken

Nem csak a lelki sebekkel küzdöttek, küzdenek az úszók, akiknek mindennapjait pokollá tette az állításuk szerint sportolóit rendszeresen megalázó, s fizikailag is fenyítő Turi György.

A Kőbánya SC keménykezű trénere – aki a vádak hatására felfüggesztette szakmai alelnöki tevékenységét a hazai szövetségnél, s vizsgálat elé néz – egykori tanítványai elmondása szerint teljesíthetetlen edzésadagokkal hajtotta csapágyasra, s törte meg a versenyzőket, aminek következményeit van, aki a mai napig érzi a testén.

Az ügyben legutóbb a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Péter és édesanyja, Bernekné Asztalos Enikő szólaltak meg.

– 2009 szeptemberében az alapozásnál Peti jelezte, hogy fáj a lába, ennek ellenére tovább kellett futnia. Úgy jött haza, hogy a hátunkon vittük fel az első emelete. Turi közölte vele, hogy ne szimuláljon, csinálja végig az edzést. A probléma később sem akart szűnni, ennek ellenére be kellett mutatni a gyerek lábát az uszodában, mert nem hitte el. Aztán elvittem maszek MR-vizsgálatra és kiderült, hogy fáradásos törés van a sípcsontjában – emlékezett vissza a 29 évesen visszavonult úszó édesanyja a Népszavának.

Az Európa-bajnok Dara Eszter – aki azzal is megvádolta a trénert, hogy a pekingi olimpián behívta szobájába, és csókolgatni kezdte a nyakát – válla a mai napig nem jött rendbe egy hasonló eset után.

– Amikor szóltam neki, hogy fáj a jobb vállam, nem azt mondta, hogy pihenjek, hanem még ráadásul az utolsó adagot a legnehezebb úszásnemben, pillangón kellett végigúsznom. Be is krepáltam tőle. Meg kellett operálni a jobb vállamban a rotátorköpenyt. Utána még gyógyulni sem hagyott, két hét elteltével bejött a tornaterembe, megkérdezte, hogy mit szimulálok, táppénzcsaló vagyok meg minden. Azóta sem tökéletes a jobb vállam. Voltak fura dolgai – mesélte Dara az Indexnek.

A világ- és Európai-bajnoki bronzérmes Kozma Dominik szerint az uszodákban a mai napig ilyen idejétmúlt eszközökre építenek, így hiába nevelnek ki egy-egy világklasszist, ha közben ezreket nyomorítanak meg.

– Sajnos a legtöbb helyen nem úszókat, katonának nevelnek. A magyar úszósport még mindig ott tart, hogy a túlterhelésben hisz, aztán az ebből fakadó sérülések után semmilyen felelősséget nem vállal a klub, az edző – mondta a Blikknek korábban.

Indirekt/Blikk