KezdőlapCímlapÚjabb négy nő vádolja nemi erőszakkal Harvey Weinsteint

Újabb négy nő vádolja nemi erőszakkal Harvey Weinsteint

Újabb perek indultak a jelenleg is börtönben lévő egykori filmmogul ellen. Az egyik áldozat azt állítja, alig 17 éves volt, amikor Weinstein megerőszakolta őt.

A most 43 esztendős nő azt állítja, hogy 1994-ben a hotelszobájában fogadta őt a hollywoodi producer, aki azzal csalta őt oda, hogy segít neki elhelyezkedni a szórakoztatóiparban. Cserében szexuális szolgáltatást kért tőle, majd amikor azt nem kapta meg, arra kényszerítette a tinédzsert, hogy vegye le a ruháját, majd megerőszakolta.

Egy másik, 70 éves nő azt állítja, hogy Weinstein az 1984-es cannes-i filmfesztiválon erőszakolta meg, szintén egy hotelszobában. A harmadik áldozat a periratok szerint azt mondta, a filmmogul 2008-ban erőszakoskodott vele a lakásán, ahová munka ígéretével csábította fel. A negyedik nő egy 2013-as esetről számolt be, ami a Velencei fesztivál után pár hónappal történt.

Harvey Weinstein jelenleg egy New York-i börtönbe tölti 23 éves büntetését. Egy rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény és egy rendbeli nemi erőszak elkövetésében találták bűnösnek. Eddig…

Indirekt/Blikk