KezdőlapCímlapTűz ütött ki egy kínai gyárban: rengetegen meghaltak

Tűz ütött ki egy kínai gyárban: rengetegen meghaltak

Legalább 38 ember meghalt, két személy pedig megsérült egy vegyi anyagokkal és egyéb ipari árukkal foglalkozó cégnél történt tűzben Kína középső részén – közölték a helyi hatóságok.

A lángok a Henan tartományban fekvő Anjang városában csaptak fel hétfőn 16 óra 30 perc körül. A tűzoltóknak több mint három és fél órába telt, hogy megfékezzék a tüzet a gyárrban.

Egyelőre nem közöltek részleteket a tűz okáról, illetve arról, pontosan hány alkalmazott vesztette életét. Annyi derült ki, hogy a tűzzel kapcsolatban „bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyeket” vettek őrizetbe.

Kínában gyakoriak az ipari balesetek a laza biztonsági előírások és a betartatásukkal megbízott tisztviselők korrupciója miatt.

Júniusban egy ember meghalt, egy másik pedig megsérült egy sanghaji vegyi üzemben történt robbanásban. Tavaly egy gázrobbanásban 25 ember vesztette életét, és több épület is rommá vált Sijan városában.

2019 márciusában a Sanghajtól 260 kilométerre található jancsengi vegyi gyárban történt robbanás 78 ember halálát okozta, és több kilométeres körzetben otthonokat pusztított el.

Négy évvel korábban, 2015-ben pedig egy vegyipari raktárban következett be robbanássorozat Tiencsin kikötővárosban: 165 ember halt meg, ami Kína valaha volt egyik legdrámaibb ipari balesete.