KezdőlapCímlapTragédia: lányával együtt halt meg a polgármester, aki életet akart menteni

Tragédia: lányával együtt halt meg a polgármester, aki életet akart menteni

Lányával együtt próbált meg segíteni egy szennyvízülepítő tartályban bajba került férfinak Sóvárad polgármestere. A leereszkedést követően mindhárman életüket vesztették.

Egy szennyvízülepítő tartály tisztítása miatt vesztette életét három ember szerdán a romániai Sóváradon. Mint kiderült, a halottak között volt a település polgármestere, Bíró Csaba és lánya is. 

Az Új Magyar Szó azt írta, egy falubéli lakos a szomszédjától kérte, hogy segítsen elhárítani a dugulást a gazdaságában lévő tartályban. Azonban miután a férfi leereszkedett a tartályba, az ott felgyülemlett mérges gázoktól azonnal eszméletét vesztette. A tulajdonos a hatóságok értesítése után a falu polgármesterét is riasztotta, aki lányával együtt érkezett a helyszínre.

Bíró Csaba és lánya megpróbálták kihozni az eszméletlen férfit a tartályból, de a leereszkedés után ők is rosszul lettek. Negyedikként a tulajdonos is beereszkedett a szennyvízülepítőbe, de szintén eszméletét vesztette. A kiérkező mentősök már csak a tulajdonos életét tudták megmenteni.

Bíró Csaba 2016 óta volt a teljesen magyar lakosságú Sóvárad polgármestere. Lánya, a 32 éves Mónika egy egyéves csecsemő édesanyja volt.