KezdőlapCímlapTöbben meghaltak, amikor elsüllyedt egy kirándulóhajó Olaszországban

Többen meghaltak, amikor elsüllyedt egy kirándulóhajó Olaszországban

Vasárnap este Észak-Olaszországban, a Maggiore-tónál a viharos időben felborult egy turistahajó 25 utassal a fedélzetén, 3-an meghaltak, egy embert még keresnek.

A turistákkal teli hajó vasárnap este a Sesto Calende és Arona városa között borult fel a helyi – közölte a helyi média. A jelenlegi információk szerint három ember vesztette életét a szerencsétlenségben, egy személyt pedig még továbbra is keresnek a hatóságok. Öten kerültek kórházba a mentés után – írja a BBC.

Az olasz sajtó meg nem erősített hírei szerint a 16 méter hosszú hajón britek, olaszok és izraeliek tartózkodtak a baleset idején, akik egy születésnap alkalmából bérelték ki a járművet.

Lombardiai régió elnöke, Attilio Fontana „nagyon súlyos incidensként” írta le a történteket, amit szerinte a rossz időjárási körülmények okoztakt. A jelentés szerint a vihar a tó felett kisebb hurrikánná változott, amely hamar felborította a hajót, így a fedélzet minden tagja a vízbe került, a hajó pedig elsüllyedt.

Az utasok közül sokaknak sikerült kiúszniuk a partra, vagy más hajók siettek a megmentésükre. Mentőbúvárok és egy helikopter is segítette a keresést, valamint több mentőautó és légimentő is érkezett a helyszínre.

A külföldi hírportál szerint a térségben már napok óta rossz idő volt, zivatarveszélyre hívták fel a figyelmet.

Az olasz tűzoltóság a Twitter-oldalán osztott meg néhány felvételt a mentésről.