KezdőlapCímlapŐrült férfi lökött szakadékba fiatal lányokat Németországban

Őrült férfi lökött szakadékba fiatal lányokat Németországban

A szakadékba lökött egy 21 és egy 22 éves lányt egy 30 éves amerikai férfi a németországi Neuschwanstein mellett. A lányok közül az egyik életét vesztette. A férfit gyilkosság elkövetésének gyanúja miatt elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették.

A lányok röviddel az eset előtt ismerték meg a férfit, miután szerda délután mindhárman turistaként érkeztek a neuschwansteni kastélyhoz. A férfi egy kilátóhoz vezette őket, majd egyiküket fizikailag bántalmazta, végül a híd alatti szurdokba lökte. Amikor a másik lány közbe akart avatkozni, a férfi fojtogatni kezdte, majd őt is is lelökte. A 21 éves lány belehalt a sérüléseibe, a társát jelenleg kórházban ápolják.

A támadás részletei még tisztázatlanok, ám annyit tudni, hogy a hatóságok szexuális jellegű bűncselekményből indulnak ki. A férfit nem sokkal a támadás után fogták el a helyszín közelében, a rendőrség szerint el akart menekülni.

A hatóságok egyelőre tanúk jelentkezését várják, valamint képanyagot is keresnek. A környéken készült fotókat és videókat egy speciális portálra lehet feltölteni. A rendőrség közlése szerint az is segítheti a nyomozást, ha a férfi vagy a két fiatal lány csak véletlenül látszódnak a fotón – írja a Spiegel.