KezdőlapCímlapMár 12 túlélőt emelt ki a romok alól Törökországban a Hunor mentőszervezet

Már 12 túlélőt emelt ki a romok alól Törökországban a Hunor mentőszervezet

Már 12 túlélőt, illetve 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel.

Ahogy arról korábban a Blikk is beszámolt, a magyar katasztrófavédelem munkatársai is elutaztak, hogy segítsenek a rettenetes földrengés áldozatain és a túlélők mentésében. A hős csapat előtt Orbán Viktor is fejet hajtott, a magyar alakulat munkatársai pedig azonnal szolgálatba álltak, sőt, kifejezetten eredményesen dolgoznak.

Mukics Dániel elmondta, hogy a Hunor mentőszervezet csapata a dél-kelet-törökországi Antakya városában, Hatay tartomány székhelyén egy összedőlt, húszemeletes, vasbeton szerkezetű társasház romjainál kutat éjjel-nappal, nyolcórás váltásban. Hozzátette: a váltásokra a komoly fizikai és lelki terhelés miatt van szükség.

A magyarok egész éjszaka dolgoztak a török–szír határ közelében levő városban egy 16 ezer négyzetméteres kárterület három különböző pontján. A megérkezésüket követően, kedden dél körül kezdték meg a munkát, s azóta 12 túlélőt, illetve 7 holttestet emeltek ki a romok alól.

A magyarok tábora, amely gyalog három percre fekszik a kárterülettől, ötszáz négyzetméteren kilenc, egyenként hétszemélyes sátorból áll – közölte Mukics Dániel, hozzátéve: éjjel mínusz 2-3 fokig hűlt a levegő, amely egyrészt csökkenti a túlélés esélyét, másrészt a mentőegységek munkáját is nehezíti.