KezdőlapCímlapHoppá: Ausztria megvétózta Horvátországi schengeni csatlakozását

Hoppá: Ausztria megvétózta Horvátországi schengeni csatlakozását

Az illegális bevándorlás kezeléséért felelős Gerhard Karner orsztrák belügyminiszter várható vétója már csak azért is óriási meglepetést okozott, mert néhány nappal azután jelentették be, hogy az Európai Bizottság áldását adta Romániának, Bulgáriának és és Horvátországnak a schengeni övezethez való csatlakozására.

A hivatalos brüsszeli tájékoztatás szerint az Európai Bizottság megállapította, a három ország készen áll arra, hogy a szabad, határok nélküli uniós mozgást biztosító övezet tagjává válhasson. Horvátországgal kapcsolatban a bizottság a közleményében kiemelte, hogy teljes mértékben teljesítette az övezethez való csatlakozáshoz szükséges feltételeket.

A konzervatív néppárti belügyminiszter azonban váratlanul kijelentette, hogy Ausztria nem járul hozzá a schengeni övezet bővítéséhez.

A rendszer nem működik megfelelően. Az európai helyzet egyértelműen azt mutatja, hogy a külső határok védelme kudarcot vallott – mondta Gerhard Karner a Der Standard című osztrák napilap online kiadása szerint.

Az ország a döntését a menekülteknek a Balkánon keresztül történő Közép-Európába való beáramlásával indokolta. Az osztrák belügyminisztérium szerint már több mint 100 ezer illegális bevándorlót fogtak el Ausztriában a tengerparttal nem rendelkező országok közül, akik közül 75 ezret nem regisztráltak más uniós országban.

– Ha egy rendszer nem működik, nem bővíthető – érvelt Karner, aki szerint az Ausztriában élők biztonsága is veszélyben van, ha bővítik a schengeni övezetet.

A miniszterelnök igyekezett csillapítani a zágrábi kedélyeket. Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerint a belügyminiszter csak Ausztria aggodalmát fejezte ki az illegális bevándorlással kapcsolatban. Hangsúlyozra, Ausztria aggodalmának oka nem Horvátország, hanem a menekültstátuszt kérelmezők növekvő száma az országukban. Kijelentette, megérti Ausztria aggodalmát, de elvárja tőlük, támogassák Horvátország erőfeszítéseit a schengeni övezethez való csatlakozáshoz.

Zoran Milanovic horvát államfő azonban ennél sokkal élesebben nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy az osztrák belügyminiszter kijelentései aggodalomra adnak okot.

A feszültséget fokozza, hogy Ausztria európai parlamenti képviselői – pártállástól függetlenül – jelezték, hogy a belügyminiszter nyilatkozata ellenére ragaszkodnak a schengeni övezet bővítéséhez. Lukas Mandl – aki Karner belügyminiszterhez hasonlóan – az Osztrák Néppárt tagja, arra is emlékeztetett, hogy az Európai Parlament korábban jóváhagyta a három ország csatlakozását, és ebben nincs változás.