2022.06.30
Pál
Kezdőlap Címlap A texasi ámokfutó a neten jelentette be, hogy gyilkolni fog

A texasi ámokfutó a neten jelentette be, hogy gyilkolni fog

Barátai szerint a 18 éves fiút, akit sokat bántottak az iskolában, egy ideje megváltozott, és elkezdett úgy kinézni, mint egy sorozatgyilkos.

A közösségi médiában jelentette be tettét a Texas állambeli Uvalde városának általános iskolájában tizenkilenc diákot és két tanárt meggyilkoló lövöldöző, mindössze negyed órával az ámokfutás előtt – közölte szerdán Greg Abbott texasi kormányzó a sajtótájékoztatóján.

A 18 éves Salvador Ramosként azonosított elkövető egyik bejegyzésében azt is közölte, hogy megöli a nagyanyját, egy másik üzenetében pedig már azt írta, hogy meg is tette ezt. Abbott szerint Ramos arcon lőtte nagyanyját a kedden történt iskolai ámokfutása előtt, de a nő túlélte a találatot és értesítette a rendőrséget. A tettes ezt követően elmenekült az otthonából, amelyben a nagyanyjával élt, majd karambolozott kocsijával a Robb Általános Iskola közelében. Az oktatási intézménybe egy hátsó bejáraton keresztül jutott harci felszereléssel egy AR-15-ös jellegű puskával felfegyverkezve. Ramos ezt követően elbarikádozta magát egy negyedik osztályos tanteremben, ahol tüzet nyitott a diákokra és tanárokra, mielőtt a rendőrség végzett volna vele.

Abbott közölte, hogy a halottak mellett tizenheten szereztek nem életveszélyes sebesüléseket. A texasi kormányzó hangsúlyozta, hogy az elkövető közösségi médián tett bejegyzései voltak az egyedüli figyelmeztető jelek. Hozzátette: a főiskolát abbahagyó Ramosnak nem volt büntetett előélete, sem pedig ismert mentális problémája. A hatóságok szerint a 18 éves fiatal két puskát és hozzájuk való 375 darab lőszert vásárolt még márciusban. Az ügy ismét felszította az amerikai fegyvertartás körüli társadalmi vitát.

– Nagyon kedves, félénk fiú volt, de a középiskolában sokat szekálták – nyilatkozta Stephen Garcia, Ramos egy gyerekkori barátja, aki szerint Ramos egyszer csak nagyon megváltozott, otthagyta az iskolát, illetve fekete ruhákat és katonai bakancsokat kezdett hordani.

Elkezdett úgy kinézni, mint egy sorozatgyilkos.

Santos Valdez, egy másik gyerekkori barát is azt mondta, Ramost sokat bántották a kinézete, a selypítése miatt, és gyakran nevezték melegnek, illetve szegénynek. Egyszer vágásokat vett észre barátja arcán, aki először azt mondta, hogy egy macska karmolta össze, de később bevallotta, hogy ő ejtett sebeket magán, pusztán szórakozásból.

Valdez szerint Ramos egy évvel ezelőtt kezdett el érdeklődni a fegyverek iránt, akkoriban már posztolta is a közösségi oldalára, hogy milyen fegyvereket szeretne magának.

A fiú egyébként egy helyi gyorsétteremben dolgozott, ahol egy hónapja felmondott. A volt főnöke elmondta, hogy magának való emberként ismerték meg, aki ugyanakkor hajlamos volt az agresszióra. A többi dolgozó jó viszonyban volt egymással, de Ramost senki sem ismerte igazán.