KezdőlapCímlapA német kancellár el akarja venni a vétójogot az EU-ban

A német kancellár el akarja venni a vétójogot az EU-ban

Az Európai Unió többé nem engedheti meg magának, hogy nemzeti vétójogot tartson fenn az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájáról, ha meg akarja őrizni vezető szerepét a globális politikában – mondta Olaf Scholz német kancellár.

A német vezető szerint az ukrajnai háború egyre hangsúlyosabbá teszi az európai egység meglétét, és fokozza a nyomást egyes tagállamok európai döntései „önző blokádjainak” felszámolására – mondta Scholz a Frankfurter Allgemeine című lap vasárnap megjelent cikkében.

– Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak a nemzeti vétókat a külpolitikában, ha azt akarjuk, hogy továbbra is meghalljanak minket a versengő nagyhatalmak világában – tette hozzá a kancellár.

Korábban Scholzot Kijev és más nyugati szövetségesei azzal bírálták, hogy Németország nem foglalt el vezető pozíciót az ukrajnai válsággal kapcsolatban, Scholz viszont tagadta a vádat.

Moszkva „különleges katonai műveletnek” nevezett háborúja az ukránok ellen több évtizedes katonai visszafogottság után jelentős változást okozott Németország védelmi politikájában.

A konfliktus Berlint a globálisan is aktívabb külpolitikai szerepvállalás felé taszította, aminek hasznát vette a hét iparosodott nemzet csoportjának idei elnöksége. Scholz szerint a G7 és más országok együtt dolgozhatnak, hogy megoldást találjanak a világ élelmiszerválságára, a klímaváltozásra és a világjárványra,

ha Németország felelősséget vállal Európáért és a világért.

Közölte: Németország a következő hónapokban javaslatokat tesz a közös európai migrációs politikára, az európai védelem, a technológiai szuverenitás és a demokratikus ellenálló képesség kiépítésére – írja a Reuters.