KezdőlapCímlap9 éves kislányt vertek véresre a társai egy iskolabuszon

9 éves kislányt vertek véresre a társai egy iskolabuszon

Egy 9 éves kislányt támadtak meg társai az iskolabuszon. Az incidensről videófelvétel is készült. A szülei nem hagyják annyiban a történteket.

A gyomorforgató támadásról készült felvételeken látható, ahogy két fiú kegyetlenül és többször megüti a harmadik osztályos kislányt Floridában, aki kétségbeesetten próbál védekezni ellenük – írja a nypost.com

A közel 30 másodperces támadás során, amelyet egy osztálytársuk videóra vett, egyetlen felnőtt sem avatkozik közbe.

Az áldozat édesanyja a helyi sajtónak elmondta, hogy pert indít gyermeke támadói ellen. A nő elmondta a csatornának, hogy az iskola vezetői túlterheltség miatt nem tudnak odafigyelni minden ilyen iskolán belüli és az iskola környékén történő erőszakos esetre, és azt tanácsolták neki, hogy írassa máshová a három gyermekét.

A megtört szívű anyuka megjegyezte, hogy két nagyobb gyermekét is zaklatták az iskolában töltött rövid idő alatt, és a tanácsadók, illetve az igazgatók semmit sem tettek a panaszok kivizsgálásáért.

A kislány apja a közösségi médiában adott hangot a dühének, megfogadva, hogy tüntetéseket szervez az iskola elé. „Gyűlést akarok szervezni, és szembeszállni az iskolával” – írta a Facebookon. „A biztonság hiánya irreális, a buszon pedig nevetséges… A zaklatásnak véget kell vetni!!!” – fogalmazott.

A Miami-Dade iskolák rendőrsége közleményben tudatta, hogy az elkövetőket letartóztatták.

„A diákjaink biztonsága és jóléte a legfontosabb” – állt a közleményben. „Ez az iskolakörzet nagy erőfeszítéseket tesz a tisztelettudás, valamint a közösségi média felelősségteljes használatának népszerűsítése érdekében. Kérjük, hogy a szülők erősítsék meg ezeket az elveket otthon” – szól a közlemény.