2022.05.19
Ivó, Milán
Kezdőlap Címlap Zsidró Tamás drámai vallomása

Zsidró Tamás drámai vallomása

Zsidró Tamás sztárfodrász őszintén vallott kapcsolatáról Dobó Katával, amely tavaly év végén ért véget. Azt mondja, nem lehet új életet kezdeni, csak a régit folytatni.

Az idén 57 éves fodrász nem foglalkozik a korral, illetve nem akar örökké egyedül élni, tudja, mit kell tennie. Tamás most őszintén vallott a Best magazinnak.

„Ha felsorolnám azokat a hibáimat, amelyeken változtatnom kell, félek, a jövőben soha nem lenne kapcsolatom. Sokat gondolkoztam azon, mit és hol rontottam el” – mondta a lapnak.

Zsidró Tamás szerint az odafigyelés hiánya az egyik ilyen hiba. Nem csak meghallgatni kell a másikat, de figyelni is rá. Nem lehet mindig igaza, valamint a vehemenciáján is mérsékelnie kell, illetve a sztereotipikus gondolkodást is igyekszik levetkőzni magáról. Azt gondolja, nem lehet új életet kezdeni, csak a meglévőt folytatni. Úgy érzi, nem részesült elég tapasztalatban, miután a feleségével 19 évig együtt voltak, felneveltek 3 fiút, illetve egymást is ők nevelték fel.

Így, ötvenen túl már nehéz újratanulni mindent egy új kapcsolatban, és nehezebb megszokni egy másik embert.

Zsidró elmondta, próbálja mindenki számára megkönnyíteni az összeszokást, hiszen nem szeretné egedül folytatni az életét. A válás se vette el a házasság iránti kedvét, nyitottan és pozitívan áll minden új lehetőség elé. Bevallása szerint túl könnyen felad dolgokat, de most tudatosan igyekszik változtatni ezen.

Vendégei titkait őrzi Zsidró, akik megosztják vele életük nagy pillanatait. Számtalan esküvőre készülő ara került a kezei alá, volt, aki harmadszor is. 

Meg is kérdezte tőle, nem az ő hibája-e a sok válás. Erre az csak ennyit mondott: „Zsidró, te vagy az egyetlen férfi, akihez hűséges tudok maradni”.

A teljes interjú a Best magazin legfrissebb számában olvasható.