KezdőlapCímlapVitray Tamás most kivételesen magának szurkol

Vitray Tamás most kivételesen magának szurkol

A 87 éves sportriporter egy éve egyedül él óbudai otthonában. Szerinte az emberek a járvány ellenére mintha mégis közelebb kerültek volna egymáshoz.

MTI Fotó: Czimbal Gyula

Vitray Tamás Kossuth- és Pulitzer-díjas újságíró jól viseli a járványveszély miatti bezártságot. Csak az unokák és egykori tanítványaival való kiruccanások hiányoznak neki. Reggel negyed hét előtt kel, rendet csinál, teát főz, tornázik és szobabiciklizik, nem is keveset. A vírusveszély miatt boltba, ha lehet, nem megy, inkább házhoz szállíttatja a szükséges dolgokat.

„Én még egyedül soha életemben nem unatkoztam. A költözés után rettentő sok mindent áthoztam, dokumentációt, anyagokat, fényképeket a hatvan évemről. Most ezeket válogatom át, valójában a nagy részét dobálom kifelé. A javának semmi értelme nincsen már. Csak a nagyon szép emlékeket tartom meg – mondta a Tanár Úr a Blikknek. Aki a vírustól nem fél, de most azért szurkol, hogy július 17-én és 18-án megtartsák a Szegedi Szabadtéri színpadon az Agirppina című Handel-opera előadásait, amiben a Kommentátor szerepét vállalta.”