KezdőlapCímlapTelegdy Ádám 5. lett 200 háton, Milák Kristóf 100 pillangón második idővel...

Telegdy Ádám 5. lett 200 háton, Milák Kristóf 100 pillangón második idővel döntős

Telegdy Ádám az ötödik helyen végzett a férfi 200 méter hátúszó döntőjében, míg Milák Kristóf 100 méter pillangon jutott a döntőbe. Szabó Szebasztián és Burian Kata nem jutott tovább.

Ahogy azt korábban már megírtuk, Cseh László egy olimpiai hetedik hellyel fejezte be a páratlan pályafutását. Mellette még négy úszónk volt érdekelt a hajnali programban.

Telegdy Ádám pénteken is remek úszást mutatott be. Egy napja mindössze két századdal maradt el 1:56.17 perces egyéni legjobbjától, ezúttal viszont ugyanennyivel javította meg, és az 1:56.15-ös idejével nem sokkal maradt el a negyedik helytől a férfi 200 méteres hátúszás döntőjében.

A dobogóra azonban nem volt esélye, mert a győztes orosz Jevgenyij Rilov, valamint a címvédőként indult amerikai Ryan Murphy, illetve a brit Luke Greenbank kiemelkedett a mezőnyből.

„Egy olimpián csak a helyezés számít, nem az idő. Én már azzal teljesítettem a célomat, hogy fináléba kerültem, így a mai egy igazi örömúszás volt. Nagyon elégedett vagyok az ötödik hellyel. Borzasztóan felnézek Bogira, hogy lehetetlen helyzetből fel tud állni, neki küldöm ezt az úszást, és mindenkinek, aki szereti.” – mondta a világbajnoki hetedik helyezett úszó.

Milák Kristóf könnyedén, a második legjobb idővel jutott a pénteki elődöntőből a szombati fináléba 100 méter pillangón a tokiói olimpián, míg a szám másik magyar indulója, Szabó Szebasztián 14. lett.

A 200 méter olimpiai bajnokánál a 100 méter gyors aranyérmese és ebben a számban nagy esélyesnek kikiáltott Caeleb Dressel bizonyult gyorsabbnak. A BHSE 21 éves úszója 50.31 másodperces olimpia rekorddal megnyerte az első futamot, a másodikban azonban jelentősen faragott az új csúcson a 49.71-gyel célba csapó Dressel. Utóbbi futamban Szabó hetedikként végzett 51.89-cel.

„Jó volt, pedig amikor lejöttem az uszodába, fáradtnak éreztem magam. Most 23.74 másodperccel kezdtem az első ötvenet, ami lassú, a döntőben legalább 23.2 kellene. Ha ez megvan, akkor lesz esélyem, mert senki nem tud olyan második ötvenet, mint én.” – mondta az MTI-nek Milák, aki Dressel úszását nem akarta értékelni.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett. Erre a számra készültünk, ezért döntőt akartam úszni, de nem jött össze. Egyedül a váltóban sikerült jól a 100 gyors. A következő olimpiára csak három évet kell várni, az gyorsan eltelik, szóval folytatjuk a munkát.” – értékelt Szabó.

A 100 méter pillangó döntőjét szombaton – közép-európai idő szerint – 3.30-kor rendezik.

Indirekt/Blikk