KezdőlapBelföldSzenzáció: Esteban Ocon nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

Szenzáció: Esteban Ocon nyerte a Forma-1-es Magyar Nagydíjat

A nyolcadik helyről induló Ocon kis túlzással végig vezette a versenyt, úgy sikerült nyerni. Igencsak izaglamsra sikeredett a hungaroringi futam.

Esőben kezdődött a verseny, így dugába dőlt a gumistratégia, mindenki átmeneti esőgumival rajtolt. Hamilton az élről simán eljött, ám Bottas beragadt, többen is megelőzték az első kanyarig. Ez annyira megzavarhatta a finnt, hogy elmérte a féktávot, és az előtte haladő Norris autójának ment, majd ide-oda csapódva alapos pusztítást végzett: hála neki kiesett Norris, Perez, Leclerc és Stroll is, míg Verstappen és Ricciardo nagyon visszaesett, az autójuk is komolyan megsérült.

Charles Leclerc autójának maradványait szállítják el az első kör után a pályáról

A sok leszakadt alkatrész miatt félbeszakították a versenyt, vissza kellett mennie minden autónak a boxutcába, ahol szerelhették a sérült részeket. Amikor pedig újraindították a futamot, azt vették észre a felvezető körben a pilóták, hogy kezd felszáradni a pálya, ugyanis időközben elállt az eső. A felvezető kör végén Hamilton rákanyarodott a célegyenesre, mögötte viszont mindenki bement gumit cserélni – száraz, közepes gumira váltottak az átmeneti helyett. Így aztán a rajtrácson egyedül Hamilton Mercedese állt, csak ő indult el a kialudt lámpákra, a többiek a boxutcából indultak a nyomába. Ekkor már látni lehetett, hogy nagyot hibázott Hamilton és a stábja, hiszen mindenki sokkal gyorsab volt nála a pályán, így amikor az első kör végén ő is kijött kereket cserélni, csak az utolsó helyre tudott visszatérni.

Őrült felzárkózás kezdődött, az utolsó helyről egészen a harmadikig jutott Hamilton, és ha még egy kör van, valószínűleg az élen végez, így viszont kitartott Ocon és Vettel, így ők zártak az első két helyen, megelőzve a világbajnoki címvédő Hamiltont.