KezdőlapCímlapSokkoló részletek: disznókkal etették meg a kis Maddie holttestét

Sokkoló részletek: disznókkal etették meg a kis Maddie holttestét

A hatóságok teljesen biztosak abban, hogy Madeleine McCann már nem él, mégsem tudják rábizonyítani a tettesre. 

A vádlott, Christian Brückner jelenleg börtönben van Kiel városában, kábítószer-kereskedelem és szexuális erőszak miatt ül, ám nem hajlandó vallomást tenni a 2007-ben eltűnt kislány ügyében. A rendőrségnek pedig pont ez a legnagyobb baja, ugyanis hiába biztosak abban, hogy Madeleine halott, nem tudják rábizonyítani. Feltételezik, hogy a kislány még az eltűnése évében, 2007-ben elhunyt. Erre abból a néhány régi üzenetváltásból következtetnek, amit Brücknerhez tudnak kötni, és amelyben a 43 éves férfi leírta: az a legnagyobb vágya, hogy elkaphasson egy kislányt, akit aztán kedvére kínozhat. Arra a kérdésre, hogy mit tenne a holttesttel, csak annyit írt, hogy megsemmisítené.

Az ügyész jelenlegi álláspontja szerint a tettes hamar végzett áldozatával, miután szexuálisan bántalmazta. Azt is tudni véli, hogy a kislány holttestét Brückner disznókkal etette meg, ugyanis ezt az információt egy kocsmai beszélgetés során ő maga mesélte a barátainak. 

Azt is feltételezik, hogy a portugál szálloda recepciós volt a tettestársa, aki jelzett neki, mikor a kislány egyedül maradt  a szobában, sőt, az sem kizárt, hogy ő segített neki az alvó Madeleine kicsempészésében – írta meg a DailyMail.

A probléma csak az, hogy egyértelmű, terhelő vallomást még senki nem tett Brückner ellen, és mivel Madeleine holtteste sincs meg, így egyelőre nem tudják felelősségre vonni. 

Indirekt/Life.hu